Lemez

A vége felé

Swans: The Beggar

Kritika

A kísérleti rock alapzenekara, az amerikai Swans november elején újra Budapesten koncertezik, és a frissen megjelent tizenhatodik nagylemezüket, a The Beggart fogják bemutatni.

Az együttes az előző évtized első felében viszonylag gyakran megfordult nálunk, 2016 óta viszont ez lesz az első magyarországi fellépésük.

A Swans története két nagy fejezetre oszlik: Michael Gira 1982-ben alapította zenekarát, ez az első inkarnáció 1997-ig húzta. 2010-ben a frontember váratlanul újjáalakította az együttest, amely azóta a régi időket idéző tempóban működik, még úgy is, hogy 2019-ben szinte az egész tagságot lecserélte a Leaving Meaning című lemez felvételei előtt.

Bár Gira az egyetlen, aki végig tagja volt a Swansnak, voltak olyan hosszú időn át kitartó társai, akik a frontember mellett meghatározták az együttes pályáját. Ilyen az első felállás mérvadó billentyűse, Jarboe; a zenekarban most is gitározó Kristof Hahn, és a szinte az összes kiadványon játszó Norman Westberg, aki csak nemrég távozott. De nem sodródott túlságosan messzire, ugyanis az őszi turnén szólóelőadóként ő fog nyitni egykori együttese előtt.

„Bármit csinálhatok, amihez éppen kedvem van” – így foglalta össze Michael Gira a Swansról alkotott filozófiáját pár évvel ezelőtt. Ez az ő esetében nem csak üres szólam: a zenekar kezdetben a New York-i no wave-mozgalom hagyományait ápolta brutálisan zajos, nyugtalan ütemekre építő, hosszúra nyújtott kompozíciókkal. Az 1987-es Children of God lemeztől kezdve azonban a Swans műfaji palettája elkezdett színesedni, innentől mindig rejtély volt, hogy a zenekar milyen irányba indul tovább. Az 1990-es években ezek a kísérletek hozták meg a Swans diszkográfiájának három legfontosabb mérföldkövét: az 1991-es White Light from the Mouth of Infinityt, az 1995-ös The Great Annihilatort és a következő évben megjelent, a post-rock hullámnak is megágyazó Sound­tracks for the Blind című albumot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.