Az együttes az előző évtized első felében viszonylag gyakran megfordult nálunk, 2016 óta viszont ez lesz az első magyarországi fellépésük.
A Swans története két nagy fejezetre oszlik: Michael Gira 1982-ben alapította zenekarát, ez az első inkarnáció 1997-ig húzta. 2010-ben a frontember váratlanul újjáalakította az együttest, amely azóta a régi időket idéző tempóban működik, még úgy is, hogy 2019-ben szinte az egész tagságot lecserélte a Leaving Meaning című lemez felvételei előtt.
Bár Gira az egyetlen, aki végig tagja volt a Swansnak, voltak olyan hosszú időn át kitartó társai, akik a frontember mellett meghatározták az együttes pályáját. Ilyen az első felállás mérvadó billentyűse, Jarboe; a zenekarban most is gitározó Kristof Hahn, és a szinte az összes kiadványon játszó Norman Westberg, aki csak nemrég távozott. De nem sodródott túlságosan messzire, ugyanis az őszi turnén szólóelőadóként ő fog nyitni egykori együttese előtt.
„Bármit csinálhatok, amihez éppen kedvem van” – így foglalta össze Michael Gira a Swansról alkotott filozófiáját pár évvel ezelőtt. Ez az ő esetében nem csak üres szólam: a zenekar kezdetben a New York-i no wave-mozgalom hagyományait ápolta brutálisan zajos, nyugtalan ütemekre építő, hosszúra nyújtott kompozíciókkal. Az 1987-es Children of God lemeztől kezdve azonban a Swans műfaji palettája elkezdett színesedni, innentől mindig rejtély volt, hogy a zenekar milyen irányba indul tovább. Az 1990-es években ezek a kísérletek hozták meg a Swans diszkográfiájának három legfontosabb mérföldkövét: az 1991-es White Light from the Mouth of Infinityt, az 1995-ös The Great Annihilatort és a következő évben megjelent, a post-rock hullámnak is megágyazó Soundtracks for the Blind című albumot.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
