Tévésorozat

Egy ágyban a megmentővel

A zsúfolt szoba

Kritika

Ahogy a filmek tudnak érzékenyíteni, úgy tudnak zsibbadttá tenni is.

Billy Milligan volt az első ember, akit az Egyesült Államokban börtön helyett elmegyógyintézetbe utaltak az 1970-es években, ami hatalmas felhördülést és egy elvek mentén kettérepedt nemzetet idézett elő. Ma, az ezt feldolgozó sorozat már csak egy a sok közül, amely pillanatokra kiemelkedik a habokból, de hullámot nem gerjeszt. Hiszen annyiszor láttunk már hasonlót, ott a Harcosok klubja, Legbelső félelem, Sybil, Mr. Robot, Széttörve stb. Úgyhogy amikor felbukkan egy újabb műsor a témában, amely ráadásul némi kitartást is igényel, könnyedén legyintünk rá.

Ezzel meg is érkeztünk a társadalmat erodáló közöny jelenségéhez, amely H. H. Holmestól Milliganig számtalan reményvesztett, bosszúéhes bűnözőt szült már, napjainkban pedig – mások mellett – iskolai lövöldözők sorát neveli ki. Ebben a folyamatban A zsúfolt szoba sajnos kontraproduktív, mivel a figyelemfelkeltést meglehetősen laposan sikerül abszolválnia, épp azt a közönyt fokozva ezzel, ami ellen – ha mással nem is, de az epizód végi társadalmi célú üzenetekkel – küzdeni látszik.

A gimnazista Danny Sullivan nevelőapja őt és anyját is bántalmazza, de a barátai mellette állnak. Addig, amíg ők sem tudják megvédeni, és a fiú menekülni kényszerül. Ám ekkor közbelép a dúvad Yitzhak, aki kiragadja őt a borzalmas családi környezetből, és otthont ad neki. A fiú itt ismerkedik meg Arianával, aki a szociális életét hozza vissza a hamvaiból. Dannyt tehát mindig megmenti valaki. De amikor egy félresikerült akció után börtön vár rá egy olyan bűn miatt, amelyet nem ő követett el, egyedül marad…

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.