Lemez

Akiért a csőharang szól

Mike Oldfield: Tubular Bells

Kritika

Kettős jubileumot ünnepelhetett az elmúlt hetekben Mike Oldfield: egyrészt 70 éves lett, másrészt kereken öt évtizede jelent meg fő műve, a Tubular Bells. Mindez elegendő egy kis visszaemlékezésre: nem csak a legendás album keletkezésére, de a „nehéz esetnek” tekintett zenész teljes eddigi pályájára is.

Mike Oldfield 1953. május 15-én született az angliai Readingben. Édesapja háziorvos volt, és ír származású édesanyja is az egészségügyben dolgozott. Ahogy arra Mike később fényt derített, anyai ágon számos felmenője szenvedett mentális betegségekben. Ettől függetlenül egy pár évig idilli környezetben zajlott Mike gyerekkora, mígnem édesanyja egy Down-szindrómás kisfiúnak adott életet, aki csak pár héttel élte túl születését. Ezt követően az anya súlyos depresszióba süllyedt, furcsa rohamai lettek, sőt egy alkalommal még ördögűzést is végrehajtottak rajta.

Mike-ot a zene húzta ki a letar­giá­ból, és miután kapott egy elektromos gitárt, teljesen elmerült a zenélésben. Már 15 évesen aztán otthagyta az iskolát, és folkduót alapított nővérével, Sallyvel, Sally­angie néven. Készítettek egy lemezt, turnéztak is vele, de aztán elváltak zenei útjaik. De Mike a bátyjával, Terryvel is zenélt egy Barefoot nevű rockzenekarban, mielőtt felvételt nyert volna a Kevin Ayers The Whole World nevű zenekarába. Igaz, basszusgitárost kerestek, de Oldfield pillanatok alatt megtanult játszani a négyhúroson. Három lemezt rögzített Ayersékkel, s amikor az Abbey Roadon dolgoztak, mindig elsőként ért oda, mert annyira izgatta a stúdiózás világa. Ekkor jött rá, hogy szívesebben járná a saját útját, és hogy egy olyan zeneművet szeretne megkomponálni, amely a rock és a folk motívumait vegyíti a klasszikus zene szabályai szerint.

Közben Ayers zenekara feloszlott, ami nehéz időszakot hozott Oldfield életében. Sokszor ennivalóra sem volt pénze, előfordult, hogy kenyeret és krumplit lopott. Zenélt az ekkor még ismeretlen Alex Harvey-val, gitározott a Hair színpadi verziójában, majd a fordulópont akkor jött, amikor bekerült az Arthur Louis Bandbe. Velük eljutott egy vidéki kastélyban található stúdióba, amelyet úgy hívtak: The Manor. Az épület a feltörekvő üzletember, Richard Branson érdekeltségébe tartozott, aki megengedte Oldfieldnak, hogy ott dolgozhasson a saját zeneművén, és úgy döntött, hogy saját lemezcége fogja kiadni az albumot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.