Lemez

Amerikai rémálom

Green Day: Saviors

Kritika

Abban sokan egyetértenek, hogy a Green Day történetének két legfontosabb lemeze az 1994-es Dookie és a kereken tíz évvel később kiadott American Idiot – utóbbi album az ifjabb Bush elnökségére reflektált nem túl tisztelettudó módon.

Az utóbbi évek pedig arra késztették a kaliforniai power trió tagjait, hogy ismét társadalomkritikus dalok írásába fogjanak. Hogy az előzményeket megismerjük, egy kicsit érdemes visszamennünk az időben.

A Green Day tagjai számára nem alakult a legjobban az előző évtized. A 2010-es években készített lemezeik nem sikerültek túl jól, ráadásul a frontember, Billie Joe Armstrong többször is visszatévedt a különböző addikciók útvesztőjébe. Albummal utoljára közvetlenül a lockdown előtt, 2020 februárjában jelentkezett a zenekar – ez volt a mindössze 27 perces, gyenge fogadtatású Father of All Motherfuckers. Aztán még abban az évben kiadtak egy dalgyűjteményt The Network álnév alatt, és ott new wave-esebbre vették a figurát. 2021-ben három kislemezük látott napvilágot (Here Comes the Shock, Pollyanna, Holy Toledo), de ezek egyszeri megjelenések voltak. Nekiálltak egy újabb albumnak, amely különösen nehéz szülésnek bizonyult: már 2021-ben elkezdtek dolgozni rajta, de csak most, 2024 elején érkezett meg az új anyag. Ilyenkor az ember azt hinné, hogy a játékidőn korábban gyakran nem spóroló Green Day most is egy epikus művet tett le az asztalra, de erről szó sincs; a Saviors mindössze háromnegyed óráig igényli a figyelmünket.

A producer az elmúlt évek gyengélkedéseiből okulva ismét az a Rob Cavallo lett, akivel az együttes a legsikeresebb lemezeit készítette. A felvételek Los Angelesben, illetve javarészt Londonban, a legendás RAK stúdióban zajlottak (itt készült például a Radiohead-féle The Bends és a Blur Parklife-ja is). Az eredeti cím 1972 volt, utalván a tagok születési évére, ami pedig a borítót illeti, egy 1978-as belfasti zavargás egyik pillanatképét láthatjuk. Furcsa választás, hiszen a dalok jelentős része az Egyesült Államokkal foglalkozik: a nyitó The American Dream Is Killing Me máris megadja a lírai alaphangot. Az ezt követő Look Ma No Brains-t érezhetően az amerikai idióta szemszögéből énekli Armstrong, de a klasszikus 2004-es album színvonalát most sem sikerült megközelíteni. Hiába himnikus a Bobby Sox és a stadionvokálokkal kitömött One Eyed Bastard, valahogy áthömpölyögnek ezek a dalok az ember fülén különösebb maradandó hatás nélkül. A frontember többször is énekel az öngyilkosságról, a halálról és a függőségekről – utóbbi téma leginkább a Dilemmában, valamint abban a Goodnight Adeline-ban jelenik meg, ami ennek a lemeznek a When I Come Aroundja próbál lenni.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).

99 éven át

Zielinski Szilárdot (1860–1924) a hazai vasbeton-építészet atyjaként őrzi az emlékezet, ám mielőtt ebbéli tevékenysége kibontakozhatott volna, nagyívű közlekedési koncepciót dolgozott ki.

Félúton

Érdekes interjút adott hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorának Lázár János közlekedési és építésügyi miniszter.

Lukács György második halála

  • Kardos András

Fiatalkorában Georg Simmel, Emil Lask, Ernst Bloch, Max Weber és még sok más nagy filozófus mondotta, írta, gondolta, hogy Lukács György filozófiai zseni. Lukács hosszú életében bármely fordulata, üldözése, emigrációja határozta meg éppen a filozófus helyzetét, egy dolog biztos volt: marxizmus előtti fiatalkorában, éppen úgy, mint marxista fordulata után, a legnagyobb filozófusok közé tartozott.

Prés alatt

  • Fleck Zoltán

Az év elején kezdte meg működését az új összetételű Országos Bírói Tanács (OBT), amely a 2018 és 2024 közötti, Magyarországon szokatlanul karakán és a függetlenségért harcokat vállaló testületet váltotta fel.

Az embert látni

Kultúrát közvetíteni – ez volt a népművelő feladata. Miközben a kultúraközvetítés kifejezés és a népművelő szó egyaránt kérdéseket vet fel, egy olyan szakma tűnt el, illetve alakult át, amelynek hetvenes évekbeli virágkora máig hatással van az életünkre.

Tesztidőszak

Újabb hecckampányában a Mi Hazánk a kormányoldaltól már ismerős stílusban mossa össze a homoszexualitást a pedofíliával, az utóbbival vádolva az LMBTQ-közösség ismert szereplőit. Az ügyek kirobbantói furcsa módon a kormánymédiából ugrottak ki a leleplezések hitelesebbé tétele érdekében.