Színház

Az elveszett iránytű

Istentelen ifjúság

Kritika

Ödön von Horváth sokat játszott drámái, a Mesél a bécsi erdő és a Kasimir és Karoline címének hallatán rögtön a harmincas évek Németországára, a fasizálódásra asszociálunk. S arra, hogy ezeket a darabokat általában akkor veszik elő a színházak, ha a máról szeretnének beszélni.

Nincs ez másképp jelen esetben sem. Az alkotók most azonban egy kevésbé ismert regényt választottak a szerzőtől. Persze van ennek is színpadi előzménye itthon, Vidovszky György 2008-ban gyerekszereplőkkel rendezte meg a Bárka Színházban.

Az új, Nagy Péter István rendezéséhez készült színpadi adaptáció Hárs Anna, Sándor Júlia és Nagy Péter István munkája, akik Ödön von Horváth más műveiből is merítettek, a keretjáték például a Korunk gyermeke című regényéből származik. Egy utalásban elrejtették az Istentelen ifjúság keletkezési évét is: a darabbeli gyilkosságot egy 1937 gramm súlyú kővel követik el. De egyébként is nyilvánvaló, hogy mikor és hol járunk, egy propagandától harsogó, a militarizálás lázában égő Németországban, ahol a diákok a tavaszi szünetet egy kiképzőtáborban töltik, az iskolában pedig dolgozatot kell írni a gyarmatok hasznáról. S aki nem szőke, az annyit is ér. A szövegbe kerülnek mai utalások is a „különleges katonai művelettől” a honvédségi toborzóplakátig. Az egy felvonásba, két órába sűrített játékban a főszereplő tanár narrációja váltakozik a dramatikus jelenetekkel. Jól szerkesztett monológok adnak lehetőséget a színészi megmutatkozásokra. Összességében egy feszes, az epikát nagyrészt levetkező szövegkönyv született.

Kálmán Eszter díszletének alapérzete a fényekkel és azok hiányával megtámasztott homály és köd. A tábori jelenetekben mintha mindig ott bujkálna valami fenyegető veszély a sötét kontúrú fenyők mögött. Szemünkbe időnként lámpák világítanak, csak sejteni mögöttük az ismeretlen valaki jelenlétét. Pattantyus Dóra iskolai és tábori egyenruhát megjelenítő jelmezei és szőke parókái eltakarják az egyéniséget, egyneműsítenek. Ugyanezt a célt szolgálja, hogy – a regénytől eltérően – itt a diákszereplőknek nincs teljes nevük, csak egy-egy betűvel jelölik őket.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.