Koncert

Animus és anima

Baráth Emőke és az Ensemble Artaserse: Kettősség

Kritika

Carl Gustav Jung óta tudjuk, hogy mindannyiunkban lakozik egy férfi és egy női lélek is, innen eredeztethető a koncert címe is, amelynek anyaga az Eratónál megjelent Dualità című album.

Ennek szellemében az immár világhírű, nagyszerű énekesnő az est első félidejében csupa férfiszerepet énekelt, olyat is, amelyet korábban Philippe Jarousskytól is hallhattunk már, a második félidőben pedig visszaköltözött saját természetes nemébe. A koncert ívét tehát e kivételes tehetségű szoprán belső útjaként is megélhettük; megfigyelhettük, hogyan engedi felszínre animusát, s hogyan tér vissza animájához.

Általában idegenkedem a különböző operák áriáiból összeválogatott koncertprogramoktól, de az segít, ha a vegyes salátát ugyanaz a szakács keveri ki. Ha a szakácsot Georg Friedrich Händelnek hívják (aki egyszer állítólag azt mondta, hogy a szakácsa is többet ért az ellenponthoz, mint Gluck), némileg csöndesül bennem a kritikus berzenkedése. Még akkor is, ha Händel természetesen típusokban gondolkodik. A Julius Caesar Sextusának bosszúáriáját ugyanaz az affektus élteti, mint Akhilleusz haragját a Deidamiában.

Baráth Emőke színpadi jelenléte olyan erőteljes, hogy már akkor „hozza a figurát”, mielőtt kinyitná a száját. Dühös, gyászoló és harcias férfiak szólnak hozzánk a szabadon, akadályok és sebességhatárok nélkül szárnyaló koloratúrákban. Félelmes, ahogyan a furioso eltorzítja ezt a gyönyörű arcot. Eleinte mégsem ragadott meg igazán, mert csak a tökéletes „alakítást” jelezték receptoraim: Baráth Emőke távolságtartó viszonyban áll animusával. A koncert mintha egyetlen hatalmas Rossini-fokozás lett volna, amely a tetszetős, de nem felkavaró felszíntől az őszinte kitárulkozásig ívelt. A jég Radamisto „Qual nave smarrita” kezdetű áriájával tört meg. Ez a megtorpanásokkal teli, immár nem harcos és bosszús, hanem elgondolkodó pillanatkép egy másik világra nyitott ablakot, a csodálatos pianissimók felségterületére. A legfontosabb dolgok csendben történnek, az operaszínpadon és a lélekben is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.