Átjáróház

Kócos macskaember-kölyök

Habakuk kapitány léghajója egyfajta Noé bárkája, amely szomorú állatkölyköknek biztosít menedéket: van köztük elefántormányú malac, akit sem az elefántok, sem a malacok nem fogadnak be; borz, aki megbukik borzalmas verseivel, és szégyenében nem mer hazamenni a falujába; gyík, aki dinoszaurusz szeretne lenni; katicabogár, aki attól fél, hogy ki fogják csúfolni a fehér pöttyei miatt és egy macskaemberkölyök, akit ottfelejtettek az állatkertben.

Az ő szemén keresztül látjuk az Etgar Keret meséjéből a nemrégiben bábrendezőként végzett Cseri Hanna által adaptált történetet. Cseri korábban már a Budapest Bábszínházban bemutatott Az utolsó báránnyal is bizonyította, hogy az igazi családi színház az eszménye. A Gólem Színház előadása is egyaránt szórakoztató gyerek és szülő számára, minden korosztály vastagon érintett a darab jelezte problémákban. Az egészséges work-life balance-t nehezen találó generációnk tipikus helyzete: az apa megígéri a gyerekének, hogy elviszi az állatkertbe, s mire eljön az áhított program ideje, naná, hogy kimegy a fejéből, és épp halaszthatatlan meetingjei és telefonálni valói vannak. Ezért kénytelen, gyermekvédelmi kérdéseket is felvetve, otthagyni, majd ottfelejteni kislányát az állatkertben.

A mese és az előadás persze elbírja, s rengeteg humorral könnyíti ezt a szélsőséges helyzetet. Végig nyitva hagyja a kérdést, hogy hol van a határ az álom és a valóság között, illetve az apa vagy legalábbis egy apafigura végig jelen van, csak éppen a kislányát szintén cserben hagyó, lelkifurdalással gyötrődő, s ezért másokon akár erőszakkal is segítő Habakuk kapitány alakváltozatában. Őt persze báb testesíti meg, egy zseniálisan pohos gorillatestű, háromszögletű kalapot viselő, vörös szemöldökű férfi bábja (látvány: Virág Vivien). Az előadás egyébként azt a már-már klasszikus megoldást alkalmazza következetesen, mely a gyerek- és felnőttszerepeket, a mesét/álmot és a(z ehhez képest) valóságot nagyjából a báb–élő színész tengelyen osztja fel.