Hol a narrátor-főhős egyes szám első személyben megszólaló, egyszerű metaforákban, ironikusan előadott életszemléletét követhetjük (A Lusta Folyó; Belváros), hol objektívebb, egyes szám harmadik személyű, a szereplők szemszögéből írt, gyakorta átélt beszédben megvalósuló elbeszélésekkel találkozhatunk (Érzelmi fejlődés; Épp jó; Különleges hét), hol pedig egy kiszolgáltatott közösség többes szám első személyben beszélő szemtanú-elbeszélőjének különös beszámolójára csodálkozhatunk rá (Két ember érkezik a faluba). Többször olvashatunk úgynevezett te-elbeszélést is, amelyben a szövegbeli/tényleges olvasó vagy maga az elbeszélő a megszólított (Hangulat; Blokk). Olykor meg ez az összes narrációs technika keveredik egymással. A helyszínek és a szereplők, mint a szerző korábbi regényeiben, szintén szélesebb spektrumon mozognak. A makrotér részben ezúttal is London és New York (az Egyesült Államok), viszont most Párizst, Dél-Spanyolországot, a Balti-tenger partját is bejárhatjuk, sőt fiktív terekbe is eljutunk. A figurák egy része most is a fekete rasszhoz tartozik, de a bőrszín már kevésbé domináns, mint A szépségről, az NW vagy a Swing Time lapjain.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
