A tomeishi (a tome jelentése állj, megállni, az ishi pedig követ jelent), egy közönséges kavics vagy kő, melyet fekete kötéllel átkötve látnak el a megállítás, az útvonal megszakításának üzenetével. A zen buddhista szentélyekben és a teakertekben nem csupán arra szólít fel, hogy álljunk meg és szemlélődjünk, hanem arra is, hogy másik irányba folytassuk utunkat. De mi köze egy japán szimbólumnak a kerámiához? Husz Ágnes olyan egyedi technikát alkalmaz, amelyről kerámiái azonnal felismerhetők: különböző vastagságúra és hosszúságúra nyújtott agyagcsíkokból, szalagokból formázza, tekeri, gyűri, hajtogatja plasztikáit, és a reprezentativitásuk mellett gyakorlati-használati funkcióval is bíró edényeit, tálait. A szalagok felületére felhordott színek és mintázatok a keramikus mozdulatait rögzítik, a kézi nyújtás és a gravitáció irányított véletlenszerűsége mentén alakulnak, formálódnak, beülve, belefolyva az agyag finom redőibe, apró repedéseibe. Husz Ágnes megállító objektjeit a hagyományos, tehát a tomeishi kavicsoknál is használt feketére színezett kenderpálmakéregből sodort kötéllel (shuronawa) fogja át. Alkotói módszere rímel a japán kultúrának arra a kiemelő gesztusára, amellyel egy kavicsot ruháznak fel a megállítás és az irányváltás felszólításával. A keramikus ugyanezt a felszólítást nem a meditáció tradicionális helyszínein alkalmazza, hanem például Tokió és Budapest forgalmas terein, ahol a felgyorsult mindennapok ritmusát hajszoló és kergető embertömegeknek nincs idejük sem önmagukra, sem társaik rezdüléseire figyelni. Talán ezért nem hallják meg a fenntarthatóság, a környezetvédelem és a bolygónk élhető jövőjéért aggódó, egyre hangosabban szóló intelmeket sem. Állj meg és gondolkodj! – ez Husz Ágnes plasztikáinak üzenete.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
