Színház

Az országút szélén hagyott gyerekekről

Mariella Mehr élete

Kritika

Lábán Katalin rendezőként rendre olyan szövegeket állít színpadra, amelyekre a legtöbben azt mondanák, hogy nem színpadra valók.

Kemény Zsigmond regénye, a Zord idők, Pilinszky János és Sheryl Sutton beszélgetései vagy a Malte Laurids Brigge Rilkétől – mind olyan címek, amelyektől a legtöbb színházi közönségszervező sírva menekül. Lábán azonban nem sikerre törekszik, hanem arra, hogy a számára fontos szövegeket megmutathassa, remélve, hogy egy kis színháznyi ember csak-csak kíváncsi rájuk. És az RS9 pincéjét vagy a Vallai Kertet időről időre tényleg megtölti az a harminc-negyven ember, akik hisznek neki, vagy csak nyitottak ezekre a szövegközpontú előadásokra.

Aztán megtörténhet, hogy egy ismeretlen svájci nőről szóló monodrámát nézve hirtelen úgy érzik, hogy az nagyon is összecseng a mai magyar valósággal. Pedig a Mariella Mehr életét még októberben mutatták be, amikor a nagyközönség még nem szembesült azzal, micsoda égető sebeket takargat a nem működő magyar gyermekvédelem.

A két éve elhunyt Mariella Mehr (1947–2022) svájci író volt, aki a jenis cigány kisebbséghez tartozott. A jenisek (németül: jenische, franciául: Yéniches) Svájcban, Franciaországban, Németországban és Ausztriában vándoroltak, nomád életmódjuk miatt folyamatosan üldözték őket. Ennek következtében a hagyományos vándoréletet folytató jenisek száma mára egy-két ezerre csökkent. Az 1920-as években Svájcban Alfred Siegfried (egy korábban pedofília miatt menesztett gimnáziumi tanár) létrehozta a Kinder der Landstrasse (Az országút gyermekei) nevű „segélyszervezetet” azzal a céllal, hogy a jenis szülőktől elvett gyerekekből intézetekben „kiirtsák az örökletes aszociális viselkedést”. Az anyákat kényszer­sterilizálták, a gyerekeket pedig elektrosokkal és más kegyetlen módszerekkel „kezelték”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.