Színház

Teremtő vs. anyag

Fűrészpor-szimfónia

Kritika

A főként faforgáccsal és enyvvel bekent lécekből összeállított pódiumot az előadás után nem lehet egyszerű kitakarítani és rendbe tenni, fut át a fejemen, miközben a bennem élő, és erre a közel egy órára felébresztett kreatív kisgyerek is nagyon lelkesen ünnepli a darabot, amelyben a három művész, Michael Zandl, David Eisele és Kolja Huneck az újcirkusz eszközeivel beszél a teremtés bennünk lévő vágyáról. Mindezt a fa segítségével teszik.

Az előadást a játszók egy-egy faszék elkészítésével keretezik. Mindegyikük máshogyan készíti el a sajátját, és ez a későbbi számaikat is befolyásolja aszerint, hogy melyikük dolgozik gépekkel, melyikük kalapáccsal és szöggel, végül melyikük csupán enyvvel. E három elkészítési mód mentén gondolják újra az ember és az egyik legalapvetőbb anyagunk kapcsolatát. Az enyv, a szög és a fafeldolgozó gépek itt életre kelnek, és tárgyanimáció révén értő, suttogó és lélegző entitásokká válnak. A közönség és az előadók közös kapcsolódási pontjává pedig a titok válik: míg az alkotók a matéria titkát kutatják, a nézők a zsonglőr-, artista- és bohócszámok kapcsán azt szeretnék megérteni, milyen titkos átjárók, ügyességi gyakorlatok bújnak meg az egyes produkciók mögött. A végső válaszra egyikünk sem bukkan rá, de nem is ez a cél. Az alkalmi kollektívaként összeállt csapat az újcirkusz nyelvén ugyanis sokkal mélyebb témákkal: a fa tiszteletével és főként a megmunkálásának küzdelmeivel foglalkozik, ezáltal mutatva rá arra, milyen mélyen bele vagyunk ágyazva az anyagiságba.

A performance erőssége a fordított erőviszonyok érzékeltetése: nem egyértelmű, hogy a teremtő uralkodik-e az anyagon vagy fordítva. Nem az asztalos keni az enyvet például, hanem a művész fürdik meg a fehér ragasztóban újra és újra. Időről időre előbukkan, kiesik a padló alól, talpig enyvesen. Hol a fehér nedűtől csöpögő deszkát a fején tartva, hol a vödörben kézen állva, végül teljesen abban eltűnve akar minél közelebb menni, már-már átlényegülni az enyvbe, hátha így megértheti annak suttogó, kísérteties, egyszersmind lenyűgöző és a képzeletben új világot nyitó hangját, amelyet hangkulisszaként mi is hallunk. Minden etűdhöz saját zenei világ kapcsolódik, ami nem a cirkuszi produkciót teszi hatásvadásszá, hanem mélységet és új réteget ad az előadás alapkontextusának.

Ekkor jön a szög és a kalapács. A szög nem áll egy helyben, nem várja meg alázatosan, hogy beleverjék a padlóba: menekül a mester elől, kicselezi, különböző helyeken jön fel újra és újra. Még egy jól megkomponált szögkeringőt is megcsodálhatunk, miközben annak drukkolunk, hogy valahogy a bűvész is sikerrel járjon.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.

Semmi jóra

„Újabb Mi Hazánk-siker: a Zeneakadémia lemondta Varnus Xavér koncertjét!” – írta büszkén Facebook-oldalára november 15-én Dúró Dóra. A bejelentést megelőzően a politikus nyílt levélben, az Országgyűlés alelnökeként követelte a Zeneakadémia vezetőjétől a koncert lefújását – minden különösebb vizsgálat, vizsgálódás nélkül, egyetlen ún. tényfeltáró cikkre alapozva.