Szenteczki Zita rendező, Zsigó Anna dramaturg és Gergye Krisztián koreográfus egy, a konkrét történeten túlmutató, identitáskereső vízióvá alakította a magánéleti drámát, mely vízió a társadalom és az egyén problémáit egyidejűleg láttatja. A színésznő először a tavalyi, szintén a Jurányiban megrendezett Anya Fesztivál egyik beszélgetős programján mesélte el, hogyan tudta meg már felnőtt korában, hogy nem a szülőanyja nevelte fel, és hogyan kutatta fel aztán az édesanyját, aki megosztotta vele a saját, tinédzser kori tragédiáját.
Az előadás egy szürreális utazás, a magányos gyerekkortól az őrült kereséssel telt felnőttkoron át a felépülésig. Nem szövegcentrikus a darab, de elhangoznak kortárs prózai szemelvények, Szabó T. Anna versei, személyes vallomások, lélektani definíciók. Emellett vannak dalok, és Pina Bausch táncjátékára emlékeztető fejezeteket is látunk, amelyek értelmeznek, elmélyítenek információkat, és néha egészen humorosak. A főhős egy kísértetforma alak, egy túlöltöztetett baba, aki, ahogy egyre mélyebben merül el az önkeresésben, fokozatosan veti le magáról a ruhákat és a maszkokat. Zombola Péter zenéje és Dinea László videói jól egészítik ki a Francesca Woodman amerikai fotóművész képei ihlette látványvilágot. A fiatalon elhunyt Woodman lassú exponálással készült női testeket ábrázoló munkái a női létről, az útkeresésről szólnak. Leginkább saját magát fotózta.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
