Opera

Itália földjén

Dohnányi: Simona néni; Hubay: A cremonai hegedűs

Kritika

Pár héttel az Operaház várt és remélt újranyitása előtt tán nem indokolatlan azon a kérdésen merengeni, hogy vajon melyek egy nemzeti operakultúra létfontosságú alapelemei.

Reprezentatív és/vagy alkalmas játszóhelyek mellett bizonnyal kell még az énekes- és muzsikusgenerációk sora, s éppígy közönség is. Valamint szükségeltetnek hozzá saját operák: régiek, újabbak és egészen újak, karcolhatatlan (vagy izgalmasan problematikus) remekművek meg szerethető másod- és harmadosztályúak egyaránt. Mi, magyarok mintha épp ez utóbbi vonatkozásban lennénk a leginkább megszorulva: részint történelmi okokból, részint az ízlésváltozások miatt ugyanis a szolid és nélkülözhetetlen középszer operái nagyobbára kihullottak a repertoárból, s ettől operairodalmunk még annál is sokkalta pontszerűbbnek tűnik, mint amilyen a valóságban.

Már e képlet ismeretében is üdvözölhető tehát az a produkció, amely tavaly egy online premier révén, majd most végre valóságosan is a közönség elé került, újra esélyt kínálva két, többé-kevésbé elfeledett magyar operának. Dohnányi Ernő 1912-es Simona nénije és Hubay Jenő 1894-es kétfelvonásosa, A cremonai hegedűs persze rögtön arra is alkalmas, hogy a „magyar opera” megjelöléshez némi üdvös tágasság társuljon, hiszen eredetileg mindkét mű idegen nyelvű (német, illetve francia) librettóra készült, és itáliai közegben játszódik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.