Reprezentatív és/vagy alkalmas játszóhelyek mellett bizonnyal kell még az énekes- és muzsikusgenerációk sora, s éppígy közönség is. Valamint szükségeltetnek hozzá saját operák: régiek, újabbak és egészen újak, karcolhatatlan (vagy izgalmasan problematikus) remekművek meg szerethető másod- és harmadosztályúak egyaránt. Mi, magyarok mintha épp ez utóbbi vonatkozásban lennénk a leginkább megszorulva: részint történelmi okokból, részint az ízlésváltozások miatt ugyanis a szolid és nélkülözhetetlen középszer operái nagyobbára kihullottak a repertoárból, s ettől operairodalmunk még annál is sokkalta pontszerűbbnek tűnik, mint amilyen a valóságban.
Már e képlet ismeretében is üdvözölhető tehát az a produkció, amely tavaly egy online premier révén, majd most végre valóságosan is a közönség elé került, újra esélyt kínálva két, többé-kevésbé elfeledett magyar operának. Dohnányi Ernő 1912-es Simona nénije és Hubay Jenő 1894-es kétfelvonásosa, A cremonai hegedűs persze rögtön arra is alkalmas, hogy a „magyar opera” megjelöléshez némi üdvös tágasság társuljon, hiszen eredetileg mindkét mű idegen nyelvű (német, illetve francia) librettóra készült, és itáliai közegben játszódik.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
