Rádió

Bukott diák

Zámbó Jimmy a Petőfi rádióban

Kritika

Lehet fanyalogni, sőt, tulajdonképpen ildomos is. Aki nem fanyalog, az talán nem is tartható komoly befogadónak, mintha nem lenne ízlése, s éppen ezért az értékítéletei sem méltók arra, hogy figyelembe vegyük azokat. Mégis, a fanyalgás negatív cselekedetnek számít, s a fanyalgó amolyan ünneprontónak, ízetlenkedőnek, tulajdonképpen egy igazi faszkalapnak.

Mégis fel kell vállalnunk ezt a keresztet. Nos, amikor meghallottuk Zámbó Jimmy, leánykori nevén „A király”, még leánykoribb nevén Imre dalát a Petőfi rádióban, fanyalogni kezdtünk. Pedig a Petőfit sem szeretjük, azaz nem eléggé. Valahol drukkolnánk még neki, hogy legyen szabad, vagy legalább szabadabb, korszerűbb, sőt népszerűbb is, de mégsem érzünk valódi kötődést hozzá. Jókívánságaink nagyrészt persze régi reflexeken nyugszanak. Annyiszor megújult már ez a csatorna az elmúlt egy-két évtizedben, hogy azt még az MSZP is megirigyelné. És minden megújulás végső soron csak egy újabb kudarctörténet volt. Újabban ráadásul a megújulása valahol inkább a régi csontok előkaparására emlékeztet, nagyon másképp nem igazán tudjuk értelmezni például Nagy Feró heti rockműsorának újra feltalálását.

Mindezzel együtt – no meg a rádió zenei arculatának hiányát sem kihagyva a viszonyrendszerből – mégis megdöbbentünk, amikor felcsendült a Bukott diák a már említett tragikus sorsú csepeli uralkodó érces hangján. Ez hogy jön ide, kérdeztük magunkat jobb híján, de legfeljebb válaszkísérleteink akadnak. Maga a csatorna sem segített kételyeink eloszlatásában: „Bukott diák, Egy jó asszony mindent megbocsát, Még nem veszíthetek… sokáig lehetne sorolni azokat a slágereket, amelyeket Zámbó Jimmynek köszönhetünk. Ezen a héten előtte tisztelgünk!” – mondták, illetve írták a rádió közösségi oldalán. Tényleg meg kell ezeket a dalokat köszönnünk? És valóban épp a fiatalosságával tüntető (na persze, még egyszer: Nagy Ferót is revideálták) csatorna lenne az erre hivatott közeg? Jimmy dalai még a Petőfi nem létező zenei kánonjából is határozottan kilógnak. Ezen a csatornán valami őrült mixelés megy: a sztenderd magyar rádió-pop alapot fűszerezik fel a zenei szerkesztők némi alternatív ízesítőszerrel, és közben olykor-olykor a retró jegyében bedobnak egynéhány lejárt szavatosságú tánczenét meg szocreál rockot is. És olykor nyakon öntik az egészet a kortárs hazafias-romantikus giccszene csúcsműveivel. Ilyen ízlése nincsen senkinek, amilyen zenét ez a rádió nyomat: Pokolgép meg P. Mobil az egyik pillanatban, aztán Ákos meg Tóth Gabi a másikban, néhol egy kis Anyu, ez hangos vagy egy Carson Coma, aztán Szarka Tamás dörmög, meg napi többször a Nélküled az Ismerős Arcoktól. Illetve marha sok társadalmi poprock, elsősorban a Bagossy tesóktól. Ez is nyomasztó. Na de Jimmy? „Zámbó Jimmy élete és halála körüli viták azt mutatják, hogy – e tekintetben – két Magyarország létezik. Van az az ország, amelyben Jimmy uralkodott, s van egy másik, ahol javarészt kiállhatatlan senkinek tekintették, bár énektudását – ama bizonyos négy és fél oktávot – itt is elismerték” – írta emlékezetes nekrológjában György Péter annak idején, és az énekesről szóló elég jó magyar sorozat is mintha valami ilyesmire jutott volna. Amihez mi szerényen csak annyit tennénk hozzá: ez ugyanaz az ország.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.