Film

Különbség

Alon Schwarz: Tantura; Yariv Mozer: We Will Dance Again

  • 2024. november 27.

Kritika

Izrael 1948-as megalakulásakor több mint 700 ezer palesztin hagyta el korábbi lakóhelyét, hazáját – többnyire elüldözték őket az ENSZ jóváhagyása értelmében születő új állam területét csak harcok árán biztosítani képes fegyveres erők. Mindkét oldalon történtek súlyos atrocitások.

Ezek egyike volt a tanturai, már magukat megadó arab ellenállók lemészárlása. Az eredetileg palesztin települést elfoglaló izraeli katonai egység (pontos számot nem tudni, de) legalább kétszáz férfit és néhány nőt végzett ki, s temettetett jelöletlen tömegsírokba, a maradék lakosságot deportálta. Ez a náci módra elkövetett háborús bűncselekmény (is) akkora tabu volt, hogy még ötven évvel később is meghurcolták a történészt, aki (írásos anyagok hiányában mindkét oldali tanúkkal magnófelvételeket készítve) kutatni merészelte. Ezt az esetet tárja fel Alon Schwarz körültekintő, a kényelmetlen igazság mellett elkötelezett filmje. Amely valóságos tanulmány az emberi hárításról. A tömeggyilkosságot elkövető dandár még élő tagjai szívesen és részletesen beszélnek győztes katonáskodásukról, de Tantura kapcsán speciel nem emlékeznek, hogy ott valami szokatlan történt volna. Eleinte. A magnófelvételek hallatán kezd rémleni, hogy esetleg másokat, néhány esetben elkaphatott a harcban elesett bajtársaik miatt érzett indulat, de akkor sem ítélkezhet fölöttük senki, aki nem volt ott. A bíróságon (mert be is perelték a tanulmány tudományos életből már kipenderített szerzőjét) úgy ítélkeztek, hogy nem tudták, mi is van azokon a hangkazettákon, de a bírónő legalább utólag, a film készítésének okán belehallgat a felvételekbe és kénytelen elismerni, hogy azokban rettenetes dolgokat állítanak. A haifai egyetem történészprofesszora viszont ma sem hajlandó meghallgatni a felvételeket, tudománytalannak ítélve az egész oral historyt – és érvelése igen hasonlít a holokauszttagadókéhoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.