Film

Különbség

Alon Schwarz: Tantura; Yariv Mozer: We Will Dance Again

  • 2024. november 27.

Kritika

Izrael 1948-as megalakulásakor több mint 700 ezer palesztin hagyta el korábbi lakóhelyét, hazáját – többnyire elüldözték őket az ENSZ jóváhagyása értelmében születő új állam területét csak harcok árán biztosítani képes fegyveres erők. Mindkét oldalon történtek súlyos atrocitások.

Ezek egyike volt a tanturai, már magukat megadó arab ellenállók lemészárlása. Az eredetileg palesztin települést elfoglaló izraeli katonai egység (pontos számot nem tudni, de) legalább kétszáz férfit és néhány nőt végzett ki, s temettetett jelöletlen tömegsírokba, a maradék lakosságot deportálta. Ez a náci módra elkövetett háborús bűncselekmény (is) akkora tabu volt, hogy még ötven évvel később is meghurcolták a történészt, aki (írásos anyagok hiányában mindkét oldali tanúkkal magnófelvételeket készítve) kutatni merészelte. Ezt az esetet tárja fel Alon Schwarz körültekintő, a kényelmetlen igazság mellett elkötelezett filmje. Amely valóságos tanulmány az emberi hárításról. A tömeggyilkosságot elkövető dandár még élő tagjai szívesen és részletesen beszélnek győztes katonáskodásukról, de Tantura kapcsán speciel nem emlékeznek, hogy ott valami szokatlan történt volna. Eleinte. A magnófelvételek hallatán kezd rémleni, hogy esetleg másokat, néhány esetben elkaphatott a harcban elesett bajtársaik miatt érzett indulat, de akkor sem ítélkezhet fölöttük senki, aki nem volt ott. A bíróságon (mert be is perelték a tanulmány tudományos életből már kipenderített szerzőjét) úgy ítélkeztek, hogy nem tudták, mi is van azokon a hangkazettákon, de a bírónő legalább utólag, a film készítésének okán belehallgat a felvételekbe és kénytelen elismerni, hogy azokban rettenetes dolgokat állítanak. A haifai egyetem történészprofesszora viszont ma sem hajlandó meghallgatni a felvételeket, tudománytalannak ítélve az egész oral historyt – és érvelése igen hasonlít a holokauszttagadókéhoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."