Film

Különbség

Alon Schwarz: Tantura; Yariv Mozer: We Will Dance Again

  • 2024. november 27.

Kritika

Izrael 1948-as megalakulásakor több mint 700 ezer palesztin hagyta el korábbi lakóhelyét, hazáját – többnyire elüldözték őket az ENSZ jóváhagyása értelmében születő új állam területét csak harcok árán biztosítani képes fegyveres erők. Mindkét oldalon történtek súlyos atrocitások.

Ezek egyike volt a tanturai, már magukat megadó arab ellenállók lemészárlása. Az eredetileg palesztin települést elfoglaló izraeli katonai egység (pontos számot nem tudni, de) legalább kétszáz férfit és néhány nőt végzett ki, s temettetett jelöletlen tömegsírokba, a maradék lakosságot deportálta. Ez a náci módra elkövetett háborús bűncselekmény (is) akkora tabu volt, hogy még ötven évvel később is meghurcolták a történészt, aki (írásos anyagok hiányában mindkét oldali tanúkkal magnófelvételeket készítve) kutatni merészelte. Ezt az esetet tárja fel Alon Schwarz körültekintő, a kényelmetlen igazság mellett elkötelezett filmje. Amely valóságos tanulmány az emberi hárításról. A tömeggyilkosságot elkövető dandár még élő tagjai szívesen és részletesen beszélnek győztes katonáskodásukról, de Tantura kapcsán speciel nem emlékeznek, hogy ott valami szokatlan történt volna. Eleinte. A magnófelvételek hallatán kezd rémleni, hogy esetleg másokat, néhány esetben elkaphatott a harcban elesett bajtársaik miatt érzett indulat, de akkor sem ítélkezhet fölöttük senki, aki nem volt ott. A bíróságon (mert be is perelték a tanulmány tudományos életből már kipenderített szerzőjét) úgy ítélkeztek, hogy nem tudták, mi is van azokon a hangkazettákon, de a bírónő legalább utólag, a film készítésének okán belehallgat a felvételekbe és kénytelen elismerni, hogy azokban rettenetes dolgokat állítanak. A haifai egyetem történészprofesszora viszont ma sem hajlandó meghallgatni a felvételeket, tudománytalannak ítélve az egész oral historyt – és érvelése igen hasonlít a holokauszttagadókéhoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.