Ezek egyike volt a tanturai, már magukat megadó arab ellenállók lemészárlása. Az eredetileg palesztin települést elfoglaló izraeli katonai egység (pontos számot nem tudni, de) legalább kétszáz férfit és néhány nőt végzett ki, s temettetett jelöletlen tömegsírokba, a maradék lakosságot deportálta. Ez a náci módra elkövetett háborús bűncselekmény (is) akkora tabu volt, hogy még ötven évvel később is meghurcolták a történészt, aki (írásos anyagok hiányában mindkét oldali tanúkkal magnófelvételeket készítve) kutatni merészelte. Ezt az esetet tárja fel Alon Schwarz körültekintő, a kényelmetlen igazság mellett elkötelezett filmje. Amely valóságos tanulmány az emberi hárításról. A tömeggyilkosságot elkövető dandár még élő tagjai szívesen és részletesen beszélnek győztes katonáskodásukról, de Tantura kapcsán speciel nem emlékeznek, hogy ott valami szokatlan történt volna. Eleinte. A magnófelvételek hallatán kezd rémleni, hogy esetleg másokat, néhány esetben elkaphatott a harcban elesett bajtársaik miatt érzett indulat, de akkor sem ítélkezhet fölöttük senki, aki nem volt ott. A bíróságon (mert be is perelték a tanulmány tudományos életből már kipenderített szerzőjét) úgy ítélkeztek, hogy nem tudták, mi is van azokon a hangkazettákon, de a bírónő legalább utólag, a film készítésének okán belehallgat a felvételekbe és kénytelen elismerni, hogy azokban rettenetes dolgokat állítanak. A haifai egyetem történészprofesszora viszont ma sem hajlandó meghallgatni a felvételeket, tudománytalannak ítélve az egész oral historyt – és érvelése igen hasonlít a holokauszttagadókéhoz.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
