Film

Különbség

Alon Schwarz: Tantura; Yariv Mozer: We Will Dance Again

  • 2024. november 27.

Kritika

Izrael 1948-as megalakulásakor több mint 700 ezer palesztin hagyta el korábbi lakóhelyét, hazáját – többnyire elüldözték őket az ENSZ jóváhagyása értelmében születő új állam területét csak harcok árán biztosítani képes fegyveres erők. Mindkét oldalon történtek súlyos atrocitások.

Ezek egyike volt a tanturai, már magukat megadó arab ellenállók lemészárlása. Az eredetileg palesztin települést elfoglaló izraeli katonai egység (pontos számot nem tudni, de) legalább kétszáz férfit és néhány nőt végzett ki, s temettetett jelöletlen tömegsírokba, a maradék lakosságot deportálta. Ez a náci módra elkövetett háborús bűncselekmény (is) akkora tabu volt, hogy még ötven évvel később is meghurcolták a történészt, aki (írásos anyagok hiányában mindkét oldali tanúkkal magnófelvételeket készítve) kutatni merészelte. Ezt az esetet tárja fel Alon Schwarz körültekintő, a kényelmetlen igazság mellett elkötelezett filmje. Amely valóságos tanulmány az emberi hárításról. A tömeggyilkosságot elkövető dandár még élő tagjai szívesen és részletesen beszélnek győztes katonáskodásukról, de Tantura kapcsán speciel nem emlékeznek, hogy ott valami szokatlan történt volna. Eleinte. A magnófelvételek hallatán kezd rémleni, hogy esetleg másokat, néhány esetben elkaphatott a harcban elesett bajtársaik miatt érzett indulat, de akkor sem ítélkezhet fölöttük senki, aki nem volt ott. A bíróságon (mert be is perelték a tanulmány tudományos életből már kipenderített szerzőjét) úgy ítélkeztek, hogy nem tudták, mi is van azokon a hangkazettákon, de a bírónő legalább utólag, a film készítésének okán belehallgat a felvételekbe és kénytelen elismerni, hogy azokban rettenetes dolgokat állítanak. A haifai egyetem történészprofesszora viszont ma sem hajlandó meghallgatni a felvételeket, tudománytalannak ítélve az egész oral historyt – és érvelése igen hasonlít a holokauszttagadókéhoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.