KISJÁTSZÓTÉR gyerek + színház

Csak egy pizzafutár

Áruló

Kritika

Vidovszky György a színház digitalizációját illetően abszolút early adopternek számít Magyarországon: a rendező bátran és magabiztosan használ számítógépes eszközöket az előadásaiban.

Az egyik legkorábbi példa erre a Tasnádi István drámájából készült, 2010-es Cyber Cyrano, amely a tágabb értelemben vett cyberbullying témáját járta körül. Az előadás egyetlen díszleteleme egy nagy vetítővászon volt, mely egy számítógép monitoraként funkcionált, illetve a (színpadi) valóságot, az élő szereplőket is beljebb húzta a virtuális valóságba: a színészek testén is megjelentek a vetített tartalmak, a két világ közti határ így elmosódott.

Mivel a digitális eszközök nem (mindig) működnek hagyományos színpadi szituációkban, Vidovszky rendezései számos, a színházi nyelvet megújító, valódi interakciót lehetővé tevő megoldást hoztak. A kettős:játékban például  kettéosztották a közönséget, akik aztán két különböző szemszögből nézték végig ugyanazt a – kizárólag a virtuális valóságban megjelenő – történetet.

A 2019-ben induló, az interaktív történetmesélés és a digitális technológia színházi lehetőségeit kutató nemzetközi együttműködés, a PlayOn még nagyobb lendületet adott a Kolibri Színház efféle projektjeinek. A Watergate – Az időkripták rejtélye című előadás rendkívül frappánsan és minden részletében kidolgozottan épít a szabadulószoba mint színházi helyzet toposzára: valóban a nézők voltak a főszereplők. Vidovszky tizenévesek számára rendezett előadásai frissek, izgalmasak, pörgősek, és reflektálnak azokra a társadalmi jelenségekre, problémákra, amelyeket digitalizációval áthatott közegünk, gondolkodásmódunk okoz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.