Film

Inkább kifizeti

Mark Molloy: Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley

Kritika

A Beverly Hills-i zsaru bemutatója idején, 1984-ben Eddie Murphy pont olyan volt, mint Axel Foley: fiatal, tökös és nagypofájú, aki úgy érezte, bármire képes.

Tizenéves kora óta stand-upolt, még nem volt 20, amikor csatlakozott Amerika legismertebb szkeccs show-jához, a Saturday Night Live-hoz – mindössze második feketeként a sorozat történetében –, hogy gyakorlatilag fél kézzel megmentse a halódó műsort. Az idén már a 49. szezonját taposó SNL az elmúlt közel fél évszázadban a legnagyobb komikuskeltetőnek bizonyult, Bill Murray-től Adam Sandleren át Tina Fey-ig egy rakás későbbi világsztár kezdte itt karrierjét, a közmegegyezés szerint viszont a legismertebb és legsikeresebb SNL-alumninak a mai napig Eddig Murphy számít. Még a társulat tagjaként 1982-ben a 48 órával debütált a vásznon, egy évvel később pedig jött a Szerepcsere – mindkettő hatalmas sikert aratott. ’84-ben, amikor bemutatkozott Axel Foley-ként, már az egész világ ismerhette – de a Beverly Hills-i zsaru tette igazi A listás sztárrá.

Mint a legtöbb ikonikus filmnek, ennek is gazdag pletyka- és „mi lett volna ha” irodalma van: a rendezés iránt Scorsese és Cronenberg is érdeklődött, Foley szerepét Mickey Rourke-on és Harrison Fordon át Al Pacinóig és James Caanig szinte minden korabeli sztárnak felajánlották. Sylvester Stallone már-már befutónak számított, az ő változatában az első jelenet saját elmondása szerint a Ryan közlegény megmentése nyitányát is felülmúlta volna – végül azonban érkezett a még mindig csak 21 éves Murphy. Stallonét sem kell sajnálni, elborult ötleteit végül a Kobrában használta fel.

A Beverly Hills-i zsaru sikerét nem nehéz felfejteni: az egy az egyben Eddie Murphyn állt. A forgatókönyvet a forgatás napjáig csiszolgatta, s ha egy-egy jelenet menet közben gyengének tűnt, Martin Brest rendező ugyancsak a színészhez fordult, hogy vigyen bele valami poént. A legviccesebb jelenetek szinte mind Murphy improvizációjából származtak, aki Foley-hoz hasonlóan folyamatosan meglepte társait.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.