Könyv

Ének az előcsarnokból

Quentin Tarantino: Cinema Speculation

  • - turcsányi -
  • 2023. december 6.

Kritika

Quentin Tarantino nem filmrendező, jó, nem elsősorban filmrendező, hanem valami szekta, de híveinek számossága miatt sokkal inkább valamiféle egyház érinthetetlen Jézuskája, aki történetesen filmrendező (is).

S e Jézuska most megajándékozta – egy decens összegért cserébe – híveit egy zsoltároskönyvvel; a nemes gesztusnak lehetnek praktikus okai is, például a papoknak csak az oldalszámot kell eztán bemondaniuk, nehogy összevissza énekeljenek a hívek mindenfélét a kampókezű William Devane panaszától Franco Nero hőstetteiig.

Az érinthetetlenséggel az avatatlanok általában nem nagyon tudnak mit kezdeni, de a hely mégis megkívánja, hogy itt elengedjük. Quentin Tarantino könyvének jelentős erénye, hogy úgy értelmezhetjük, ahogy jólesik, vallomásos lírának éppen úgy, mint bédekkernek a múlt egy fura szegletébe, ahol szerzőnknek felnőni adatott, s ahol összeszedte mindazt, aminek mi az ő művészetét köszönhetjük; vagy éppenséggel egy tökéletes kristályszerkezetnek, amelyet nézhetsz bárhonnan, forgathatsz bármerre, mindig ugyanazt a csodálatos képet rajzolja ki. Utóbbi megfejtésnek az ad némi előnyt a többivel szemben, hogy gyakorlatilag nincsen olyan lapja, sora ennek a könyvnek, amellyel ne lehetne könnyedén vitába szállni, s alighanem azzal okozza az olvasó a legnagyobb örömet a szerzőnek, ha ezt meg is teszi – vallásról lévén szó, ehhez személyes találkozásra nincs is szükség. E téren nem is érheti rossz szó a szerzőt, számos alkalommal hagyja ugyanis csúsztatáson kapni magát, s távolról sem riad vissza az önellentmondásoktól sem – de ezek minden vehemens beszédek sajátjai. Persze az is remekül fog szórakozni, aki szentírásnak tekinti minden szavát.

Arról van szó, hogy az 1963-as születésű Quentin kedves édesanyja szeretett moziba járni a mindenkori udvarlóival, különösen a kétfilmes vetítéseket kedvelte, de nem szerette másokra bízni a fiát, ezért könyvünk alanyi hőse már pendelyes korában a felnőtteknek adresszált filmeket nézte, minek következtében máig a Bambi élete egyik leghorrorisztikusabb élménye, viszont már a héttől tizenegy éves koráig tartó életszakaszában tökéletesen oda-vissza volt az elérhető szcéna egészének megfejtésével. Emellett gondos jegyzetapparátust is felhalmozott a jelzett időszakban, hol és mikor, melyik moziban és milyen filmet nézett meg hányadmagával, s azokban ki játszotta a III. hullaégető szerepét, és miért volt jó vagy rossz a főhőst megformáló művész.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.