Rádió

„Épp van nálam egy korbács”

B@szki, én is – podcast

Kritika

Kiszámíthatatlan az algoritmus útja – vagy talán nem is az, hisz’ ez a lényege. De még ha azt hisszük, értünk is hozzá, akkor is érhetnek ilyen-olyan meglepetések a mi kis digitalizált világunkban.

A figyelmünkért folytatott küzdelem csatatere ma már kétségtelenül a telefonunkon futtatott applikációk dzsungele. Hogy mi, miért kerül elénk, vagy valami más miért nem, azt nagyrészt távoli központok névtelen informatikusainak a munkája határozza meg, és csak kisebb részben a saját akaratunk. Van ennek előnye is, bár mintha a hátrányokból lenne több, nemhiába sír fel minden éjjel megannyi koravén médiafogyasztó szerte e hazában, a szerkesztett sajtó után nosztalgiázva.

Egyszóval az történt, hogy a legismertebb podcast- és zenemegosztó alkalmazás anyagai között kalandozva egyszer csak elénk dobta a rendszer a B@szki, én is podcast legutóbbi epizódját. Mire kereshettünk rá vajon, hogy ez jött elénk? Egyáltalán mi ez, és miért gondolta a megosztó oldal, hogy érdekelhet minket? Végül is igaza volt a mesterséges intelligenciának, amikor ezt a műsort elénk pöckölte, valóban érdekes volt, és az is tény, hogy magunktól nagy valószínűséggel nem kattintottunk volna rá.

Mint hamar kiderült, a B@szki, én is egy régóta futó podcast, friss epizóddal indul a hatodik évadja – bár abban nem vagyunk egészen biztosak, hogy az évad megjelölés ebben az esetben mire is vonatkozik. Amit a műsor önmagáról állít, elég egyértelmű: „Egy podcast, ahol mindent megbeszélünk a szexről, tabuk nélkül, ahogy azt négy- vagy többszemközt egy pohár borral tennénk.”

A pohár borban nem vagyunk biztosak, de legyen. A bővebb műsorleírás ugyanakkor kissé tovább­emeli a tétet: „Egy podcast, ahol megdöntjük a tabukat, hogy utána ágyba vigyük őket. Ahol olyan kérdésekre kapsz választ, amiket még te sem mertél feltenni magadnak. Ami annyira túlfűtött, hogy miközben hallgatod, felnyög a fülhallgatód.”

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.