Kiállítás

Félelmetes árnyékunk

Superluminal

Kritika

Kattogás, bizarr űrhangok, üresen kongó, sötét folyosók fogadnak: mintha egy sci-fibe tévedtünk volna.

És később is többször lehetnek szorongató érzéseink a világ első fényművészeti múzeumában. Az egyik irányban rögtön feketére mázolt rolók, mintha tényleg filmforgatás helyszínén járnánk. A sötétség persze fontos, hiszen csak általa lehet bemutatni a fényt. Az egyik terem először kiállításon kívüli, lezárt területnek tűnik, aztán a semmiből egyszer csak elővillannak a fények. Szépen, sorjában, hol az egyik, hol a másik üvegbúra világít ridegen, belsejükben a fénypontok úgy zümmögnek, mint a méhek. Nem feltétlenül megnyugtató a látvány, mégis lenyűgöző az installációból áradó fenyegető törékenység. Justine Emard 2020-ban készült Supraorganism című munkája robotizált és mesterséges intelligencia által irányított üvegszobrokból áll, amely a méhek emlékezetéről és kollektív intelligenciájáról szól. A méhraj számítógép által elemzett viselkedésmintái alapján „egy mesterséges neuronokból álló gépi tanulási rendszert fejlesztettek ki, amely előrejelzéseket generál, és lehetséges jövőképeket villant fel”. Emard úgy alkotta meg a művet, hogy az elemeket összekötő rendszer révén a mesterséges intelligencia által valós időben irányított modulok életre kelnek, azaz a szenzoroknak köszönhetően az installáció reagál a látogatók mozgására.

És a szorongás fokozható. Például amikor rálelünk egy programozott „kínzógépre”. A J3RR1 című, 2018-ban készült munka látszólag egy közönséges masina: villódzó, felragyogó, majd elsötétülő fényrács formájában jelenik meg. A fények váltakoznak, hőt sugároznak, a szerkezet folyamatos stresszteszt alatt áll, miközben megfigyelik a paramétereit (CPU, RAM, lemez), akár egy ember állapotát az orvosok. Az egészben a csavar az, hogy a gépet irányító szerkezet hang- és fényimpulzusokká alakítja mindezt. Aztán a halogénlámpákba belenézve meglátjuk magunkat egy komputer fényében, amint éppen kínoznak minket. Leírhatatlan az élmény.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.