Kiállítás

Félelmetes árnyékunk

Superluminal

Kritika

Kattogás, bizarr űrhangok, üresen kongó, sötét folyosók fogadnak: mintha egy sci-fibe tévedtünk volna.

És később is többször lehetnek szorongató érzéseink a világ első fényművészeti múzeumában. Az egyik irányban rögtön feketére mázolt rolók, mintha tényleg filmforgatás helyszínén járnánk. A sötétség persze fontos, hiszen csak általa lehet bemutatni a fényt. Az egyik terem először kiállításon kívüli, lezárt területnek tűnik, aztán a semmiből egyszer csak elővillannak a fények. Szépen, sorjában, hol az egyik, hol a másik üvegbúra világít ridegen, belsejükben a fénypontok úgy zümmögnek, mint a méhek. Nem feltétlenül megnyugtató a látvány, mégis lenyűgöző az installációból áradó fenyegető törékenység. Justine Emard 2020-ban készült Supraorganism című munkája robotizált és mesterséges intelligencia által irányított üvegszobrokból áll, amely a méhek emlékezetéről és kollektív intelligenciájáról szól. A méhraj számítógép által elemzett viselkedésmintái alapján „egy mesterséges neuronokból álló gépi tanulási rendszert fejlesztettek ki, amely előrejelzéseket generál, és lehetséges jövőképeket villant fel”. Emard úgy alkotta meg a művet, hogy az elemeket összekötő rendszer révén a mesterséges intelligencia által valós időben irányított modulok életre kelnek, azaz a szenzoroknak köszönhetően az installáció reagál a látogatók mozgására.

És a szorongás fokozható. Például amikor rálelünk egy programozott „kínzógépre”. A J3RR1 című, 2018-ban készült munka látszólag egy közönséges masina: villódzó, felragyogó, majd elsötétülő fényrács formájában jelenik meg. A fények váltakoznak, hőt sugároznak, a szerkezet folyamatos stresszteszt alatt áll, miközben megfigyelik a paramétereit (CPU, RAM, lemez), akár egy ember állapotát az orvosok. Az egészben a csavar az, hogy a gépet irányító szerkezet hang- és fényimpulzusokká alakítja mindezt. Aztán a halogénlámpákba belenézve meglátjuk magunkat egy komputer fényében, amint éppen kínoznak minket. Leírhatatlan az élmény.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki soha nem járt Tulsában

  • - turcsányi -

Mathew Brady a fotográfia történetének kétségkívül kimagasló alakja, az első fotoriporter, az első PR-szakember, az első bármi.

Kedvezmény

Az idén 125 éves Közlekedési Múzeumot bombatalálat érte a 2. világháborúban, az épület és a gyűjtemény nagy része elpusztult. Csak 1965-ben nyílt meg újra, majd ötven éven át működött, a hiányosságai ellenére is hatalmas érdeklődés mellett. A Liget-projekt azonban a Közlekedési Múzeumot sem kímélte, 2015-ben bezárták, 2017-ben lebontották.