Kiállítás

Félelmetes árnyékunk

Superluminal

Kritika

Kattogás, bizarr űrhangok, üresen kongó, sötét folyosók fogadnak: mintha egy sci-fibe tévedtünk volna.

És később is többször lehetnek szorongató érzéseink a világ első fényművészeti múzeumában. Az egyik irányban rögtön feketére mázolt rolók, mintha tényleg filmforgatás helyszínén járnánk. A sötétség persze fontos, hiszen csak általa lehet bemutatni a fényt. Az egyik terem először kiállításon kívüli, lezárt területnek tűnik, aztán a semmiből egyszer csak elővillannak a fények. Szépen, sorjában, hol az egyik, hol a másik üvegbúra világít ridegen, belsejükben a fénypontok úgy zümmögnek, mint a méhek. Nem feltétlenül megnyugtató a látvány, mégis lenyűgöző az installációból áradó fenyegető törékenység. Justine Emard 2020-ban készült Supraorganism című munkája robotizált és mesterséges intelligencia által irányított üvegszobrokból áll, amely a méhek emlékezetéről és kollektív intelligenciájáról szól. A méhraj számítógép által elemzett viselkedésmintái alapján „egy mesterséges neuronokból álló gépi tanulási rendszert fejlesztettek ki, amely előrejelzéseket generál, és lehetséges jövőképeket villant fel”. Emard úgy alkotta meg a művet, hogy az elemeket összekötő rendszer révén a mesterséges intelligencia által valós időben irányított modulok életre kelnek, azaz a szenzoroknak köszönhetően az installáció reagál a látogatók mozgására.

És a szorongás fokozható. Például amikor rálelünk egy programozott „kínzógépre”. A J3RR1 című, 2018-ban készült munka látszólag egy közönséges masina: villódzó, felragyogó, majd elsötétülő fényrács formájában jelenik meg. A fények váltakoznak, hőt sugároznak, a szerkezet folyamatos stresszteszt alatt áll, miközben megfigyelik a paramétereit (CPU, RAM, lemez), akár egy ember állapotát az orvosok. Az egészben a csavar az, hogy a gépet irányító szerkezet hang- és fényimpulzusokká alakítja mindezt. Aztán a halogénlámpákba belenézve meglátjuk magunkat egy komputer fényében, amint éppen kínoznak minket. Leírhatatlan az élmény.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.