Rádió

Gazdagréti mitológia

Monstre Szomszédok-podcast

Kritika

Kell-e egyáltalán beszélnünk 2023 vége felé a lassan negyedszázada befejezett Szomszédokról?

Rengeteg érvet lehetne felhozni a nemleges válasz mellett. Elsősorban talán azt, hogy egy nem, vagy nem úgy létező ország, nem úgy létező fővárosának ugyancsak nem úgy létező lakótelepéről előadott, túlgondolt és alulesztétizált sztorifolyamról sok mindent el lehet mondani, de hogy hiteles kordokumentum lenne, azt talán a legkevésbé. Illetve, ha mégis kordokumentum, akkor legfeljebb csak járulékosan, az alkotói szándéktól javarészt függetlenül az.

Akárhogy is, úgy tűnik, hogy Horváth Ádám tizenhárom éven és 331 részen, azaz fejezeten át futó szériája olyan mélyen bevésődött a tudatunkba, hogy bizonyos képsorait, visszatérő fordulatait, jellegzetes figuráit ma sem tudjuk kiverni a fejünkből. A Filmbarátok néven futó podcast stábja nemrég egy megdöbbentően részletes kísérletet tett arra, hogy felfejtsék a Szomszédok-jelenség különböző rétegeit. Állításuk szerint másfél évig készültek a beszélgetésre, és 290 percen keresztül elemezték a teleregényt.

De ér ennyit ez az egész? Erre csupán érzelmi választ lehet adni: ha nekünk magunknak fontos, akkor igen. Márpedig a podcast résztvevői számára úgy tűnik, meghatározó alkotás a Szomszédok. Azt ugyan nem tudjuk meg pontosan, hogy kik a beszélgetők – egyedül Szöllőskei Gábort, a VOX mozimagazin főszerkesztő-helyettesét mutatják be –, minden­esetre freddyD és Tibor is megvallják az adás első perceiben, hogy ők bizony fanok. Ezzel az alapállással eleinte úgy tűnik, nem is lesz könnyű egy többórás kivesézésnek nekifutni, az első félóra picit döcögősebb is még, érezhetően keresik a hangot és a fogást a műegész átfogó értelmezéséhez. Üde színfolt Ivancsics Ilona, a sorozatbeli Vágásiné Jutka rövid megszólalása, kellemes, ugyanakkor mértéktartó visszaemlékezése a „nagy időkre”. Valahol az első óra közepén végül is magára talál az eszmecsere, és az ironikus mellékzöngéket sem nélkülöző rajongói nézőpont mellé feljön egy távolságtartóbb, elemzői megközelítés is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.