Pedig a sokat citált személyiségzavar ennél jóval többet jelent, és felismerni sem olyan egyszerű, hiszen az ilyen embernek nemigen van saját személyisége, a másokéból táplálkozik. Ahogy a madarat tolláról, őt a családjáról ismerjük meg igazán. Ahol egy élettelen, ereje hagyott, önnön épelméjűségét megkérdőjelező közösséget látunk, annak feltehetően egy ilyen személy áll a közepében, akit minden szörnyűsége ellenére nem tudnak nem szeretni, és ez megszakíthatatlan Möbius-szalaggá csavarja a bántalmazás-megbocsátás klasszikus hurkát. Ördög Tamás ennek az anomáliának állít emlékművet a rendezésével.
Elise szerető anya, két gyereke van, élete meg egy sincs, mert azt az egyet, ami volt neki, a gyerekeinek adta, nevelésükért, eltartásukért áldozva fel magát. Úgy tűnik, sajnos hiába, Fredrik fia így is egy magányos, életképtelen alkoholista lett, aki dühkitörésekben kommunikál az anyjával. A lánya sem sokkal normálisabb, bár köztük jóval szívesebbnek tűnik a viszony, Gerda mégis az őrület határán táncol, még élete legszebb napjain, a nászútjáról hazaérve is. Elise tehát csak a vejére számíthat, a bársonyos mosolyú Axelre, aki nagyon szereti a kedves mamát, a mama pedig őt. Gyümölcsöző szimbiózis az övék, az idősödő nőnek a kívánatosság zálogát, hübrisze törhetetlenségét jelenti a mokány, sármos férfi figyelme, annak pedig a hagyaték ígéretét.
Egy napon a két gyerek véletlenül megtalálja nemrég elhunyt apjuk levelét, melyben megírja a két pénzéhes szörnyeteg fajtalankodását, a gondosan építgetett élethazugságok pedig egy pillanat alatt omlanak a gyerekek fejére, és minden gazságra fény derül. Márpedig az igazság nem nárcisztikusnak való vidék, így Elise lába alatt hamar égni kezd a talaj…
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
