Mivel a (részben britpárti, protestáns, részben a koronától való elszakadást óhajtó, katolikus) északír közösségek békés együttélését évtizedeken át lehetetlenné tévő polgárháború közegében vagyunk, azonnal beugorhat (a vénebbeknek) a konfliktust megörökítő híradókból ismert emblematikus tárgy; meg a híres fotó: kövek az utcán, egy eldobott Molotov-koktél még a levegőben – és kézben a kukafedél.
Erős filmkezdés egy gyerek kezébe adni. Erős filmkezdés kivenni onnan az anyjának, hogy megvédje fiát az utcájukat egyszer csak elérő kőzáporos, gyújtogatós támadástól. A protestáns őrjöngők pogromjától. Az elején vagyunk az erőszaknak, emberáldozat még nincs, csak anyagi kár, csak ellehetetlenült élet. (Meg ürügy a brit haderő kivezénylésére, ill. az IRA megszervezésére.) És egy család a megtámadott negyedből, még csak nem is katolikus, komolyan meg kell, hogy fontolja az emigrálást. Proli itt mindenki, a kéthetente hazalátogató angliai vendégmunkás papa, a gyerekeit ezért egyedül nevelő, számlákkal, fizetési felszólításokkal küszködő mama, az élettapasztalataikat egyszerű, de hasznos bölcsességekként átadni próbáló, sokat látott nagyszülők, és a teljes szomszédság: a főhős kisfiú számára az egész világ. Aki, ha a lelkész bácsi nem fröcsögné minden vasárnap, s ha az unokatesó nem próbálná őt felokosítani, nem is észlelné, hogy valami különbség van a felekezet szerint elkülönülő emberek között – mint ahogy valójában nincs is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
