Színház

Helyben

Kleist: Heilbronni Katica

Kritika

Katica ultramaratonista, Vihar Friderik kitűnő sprinter, aki középtávon is viszonylag jól teljesít, a többiek pedig csak kocafutók: ennyi mindenképp kiderül ebből a futópadokra szerkesztett előadásból.

Ami nem is olyan kevés, tekintve, hogy egy igencsak hozzáférhetetlennek tűnő darabról, romantikában íródott, miszticizmusba hajló lovagi drámáról van szó. Kleist művében a tiszta lelkű polgárlány, heilbronni Katica beleszeret egy nemes lovagba, Vihar Friderikbe, hogy aztán szerelmének hódolva felrúgja az összes (korabeli) normát, és utána eredjen. Hite, hogy ezt kell tennie, és egyszer minden jóra fordul, korszerűtlenül és zavarba ejtően megingathatatlan.

A drámából készült előadás csak akkor működőképes, ha a főszerepet játszó színésznőből nem az alávetettség, hanem a bizonyosság árad csillogó természetességgel és magától értetődően, Vihar Friderik pedig kissé korlátolt, de egyszersmind elég nyitott személyiség ahhoz, hogy idővel letaglózza ez a hit. Pallagi Melitta heilbronni Katicája bájosan hiteles, Nagypál Gábor Friderikjének hetyke magabiztossága pedig fokozatosan fordul át a legyőzöttség elfogadásába és mámorába. Ebből a szempontból az előadásnak nyert ügye van, és alighanem korrekt (de nem átütő) darabnak számít a Stúdió K repertoárjában, illetve Hegymegi Máté munkáinak hosszú sorában. Az ugyanis nem derült ki, hogy a darabban mi és hogyan szólította meg a rendezőt, hacsak nem az, hogy miképp lehetne színpadra állítani a nagyjából érintetlenül hagyott, de legalábbis nem modernizált szöveget néhány futópad segítségével. (Az ötlet nem előzmény nélküli: a futógépeket játékosan, változatosan és dinamikusan beépítő produkció például az OK Go együttes Here It Goes Again című videóklipje is.) A gépeket egyébként végig következetesen használja az előadás, ami helyenként az értelmezést is kitágítja. Fontos megjegyezni, hogy a futópad nem kontextualizál, tehát szó sincs arról, hogy Kleist drámáját egy fitneszteremre adaptálták volna. A futáshoz kötődő motívumok egy önálló, jól átlátható, és egy idő után kiszámítható rendszerré, a szöveggel egyenrangú színházi eszközökké válnak, amelyek a helyben toporgás, a meg nem érkezés: az úton levés toposzai köré csoportosulnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.