Színház

Helyben

Kleist: Heilbronni Katica

Kritika

Katica ultramaratonista, Vihar Friderik kitűnő sprinter, aki középtávon is viszonylag jól teljesít, a többiek pedig csak kocafutók: ennyi mindenképp kiderül ebből a futópadokra szerkesztett előadásból.

Ami nem is olyan kevés, tekintve, hogy egy igencsak hozzáférhetetlennek tűnő darabról, romantikában íródott, miszticizmusba hajló lovagi drámáról van szó. Kleist művében a tiszta lelkű polgárlány, heilbronni Katica beleszeret egy nemes lovagba, Vihar Friderikbe, hogy aztán szerelmének hódolva felrúgja az összes (korabeli) normát, és utána eredjen. Hite, hogy ezt kell tennie, és egyszer minden jóra fordul, korszerűtlenül és zavarba ejtően megingathatatlan.

A drámából készült előadás csak akkor működőképes, ha a főszerepet játszó színésznőből nem az alávetettség, hanem a bizonyosság árad csillogó természetességgel és magától értetődően, Vihar Friderik pedig kissé korlátolt, de egyszersmind elég nyitott személyiség ahhoz, hogy idővel letaglózza ez a hit. Pallagi Melitta heilbronni Katicája bájosan hiteles, Nagypál Gábor Friderikjének hetyke magabiztossága pedig fokozatosan fordul át a legyőzöttség elfogadásába és mámorába. Ebből a szempontból az előadásnak nyert ügye van, és alighanem korrekt (de nem átütő) darabnak számít a Stúdió K repertoárjában, illetve Hegymegi Máté munkáinak hosszú sorában. Az ugyanis nem derült ki, hogy a darabban mi és hogyan szólította meg a rendezőt, hacsak nem az, hogy miképp lehetne színpadra állítani a nagyjából érintetlenül hagyott, de legalábbis nem modernizált szöveget néhány futópad segítségével. (Az ötlet nem előzmény nélküli: a futógépeket játékosan, változatosan és dinamikusan beépítő produkció például az OK Go együttes Here It Goes Again című videóklipje is.) A gépeket egyébként végig következetesen használja az előadás, ami helyenként az értelmezést is kitágítja. Fontos megjegyezni, hogy a futópad nem kontextualizál, tehát szó sincs arról, hogy Kleist drámáját egy fitneszteremre adaptálták volna. A futáshoz kötődő motívumok egy önálló, jól átlátható, és egy idő után kiszámítható rendszerré, a szöveggel egyenrangú színházi eszközökké válnak, amelyek a helyben toporgás, a meg nem érkezés: az úton levés toposzai köré csoportosulnak.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk