Színház

Helyben

Kleist: Heilbronni Katica

Kritika

Katica ultramaratonista, Vihar Friderik kitűnő sprinter, aki középtávon is viszonylag jól teljesít, a többiek pedig csak kocafutók: ennyi mindenképp kiderül ebből a futópadokra szerkesztett előadásból.

Ami nem is olyan kevés, tekintve, hogy egy igencsak hozzáférhetetlennek tűnő darabról, romantikában íródott, miszticizmusba hajló lovagi drámáról van szó. Kleist művében a tiszta lelkű polgárlány, heilbronni Katica beleszeret egy nemes lovagba, Vihar Friderikbe, hogy aztán szerelmének hódolva felrúgja az összes (korabeli) normát, és utána eredjen. Hite, hogy ezt kell tennie, és egyszer minden jóra fordul, korszerűtlenül és zavarba ejtően megingathatatlan.

A drámából készült előadás csak akkor működőképes, ha a főszerepet játszó színésznőből nem az alávetettség, hanem a bizonyosság árad csillogó természetességgel és magától értetődően, Vihar Friderik pedig kissé korlátolt, de egyszersmind elég nyitott személyiség ahhoz, hogy idővel letaglózza ez a hit. Pallagi Melitta heilbronni Katicája bájosan hiteles, Nagypál Gábor Friderikjének hetyke magabiztossága pedig fokozatosan fordul át a legyőzöttség elfogadásába és mámorába. Ebből a szempontból az előadásnak nyert ügye van, és alighanem korrekt (de nem átütő) darabnak számít a Stúdió K repertoárjában, illetve Hegymegi Máté munkáinak hosszú sorában. Az ugyanis nem derült ki, hogy a darabban mi és hogyan szólította meg a rendezőt, hacsak nem az, hogy miképp lehetne színpadra állítani a nagyjából érintetlenül hagyott, de legalábbis nem modernizált szöveget néhány futópad segítségével. (Az ötlet nem előzmény nélküli: a futógépeket játékosan, változatosan és dinamikusan beépítő produkció például az OK Go együttes Here It Goes Again című videóklipje is.) A gépeket egyébként végig következetesen használja az előadás, ami helyenként az értelmezést is kitágítja. Fontos megjegyezni, hogy a futópad nem kontextualizál, tehát szó sincs arról, hogy Kleist drámáját egy fitneszteremre adaptálták volna. A futáshoz kötődő motívumok egy önálló, jól átlátható, és egy idő után kiszámítható rendszerré, a szöveggel egyenrangú színházi eszközökké válnak, amelyek a helyben toporgás, a meg nem érkezés: az úton levés toposzai köré csoportosulnak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.