A vizsga sikerének kulcsa az volt, hogy miközben nyíltan hollywoodi formátumot alkalmazott a kémtörténethez, nem nyomta el, hanem inkább fókuszba helyezte a magyar vonatkozásokat, így az élvezhetőség nem nyomta el a hitelességet. Bár tény, hogy A játszma ennek a folytatása, a filmek csupán testvérek, nem ikrek, az egyezések, ha örvendetesek is, nem elvártak, ahogy a különbözőség sem bukás.
A 60-as évek elején járunk, András és Éva már házastársként szolgálják a dolgozó népet, aminek a kapcsolatuk issza a levét. A férfi előléptetés előtt áll, amikor bosszúéhes tervekkel visszatér Markó. Megfigyeléséhez egy vidéki diáklányt is beszerveznek, aki fiatal kora és képzetlensége ellenére jobban teljesít, mint azt bárki várná (beleértve a nézőt is). András minden erejével a feltételezett veszély irányába figyel, de minden más oldalról védtelen marad…
A játszma a kemény, fordulatok hajtotta nyugati formát szerzőibbre, finomabbra gyúrta, az említett magyar háttér pedig olyannyira minimalizálódott, hogy a korhű díszlet és gondosan válogatott statisztaállomány ellenére sem tudja/akarja túlságosan röghöz kötni a történetet (elég couleur locale nyilván az, amikor Szarvas József ittasan énekli a Bunkócskát). Ezektől a döntésektől a film – noha elődjéhez mérten jóval kevesebb virtuozitásról ad tanúbizonyságot – alapjaiban nem sérül.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
