Az évad eddigi előadásai között kiemelkedő helyet foglal el Huzella Júlia Anya-e vagy? című monodrámája. Az előadás nagy erénye, hogy mentes attól a pátosztól, amely e rendkívül fontos témát a legtöbbször (nem csupán az előadások során) körüllengi. A történet főszereplője kíméletlen őszinteséggel vall arról a feszültségről, amely a társadalmi elvárások és a valóság között húzódik, és persze arról, hogyan teszi magáévá a rá nehezülő elvárásokat egy fiatal anya. Így az előadás legfőbb témája nem is elsősorban az anyaság, hanem a szaranyaság: a feloldódás az anyaszerepben, az ezzel járó identitásvesztés, az identitásvesztés miatt érzett fájdalom, és az állandó bűntudat.
Az Anya-e vagy? főszereplőjének nem alakul ideálisan sem a terhessége, sem a szülése, sokat küzd a szoptatással is. De vajon használható-e az „ideális” kifejezés, ha ezekről a tapasztalatokról beszélünk? A szövegkönyv az alkotók személyes történeteiből indul ki: nem várt terhesség, tíz nappal túlhordott gyerek, egy horrorisztikus szülés a csecsemőre tekeredett köldökzsinórral, véres mellbimbó, alváshiány. Egyáltalán nem ritka, már-már mindennapos, a folyamattal együtt járó problémák ezek. És rettenetes traumák forrásai. Róbert Júlia jó ritmusú és lényegre törő szövegkönyve, Bakonyvári Krisztina érzékeny rendezése, és nem utolsósorban Huzella Júlia nagyszerű színészi teljesítménye gondoskodik róla, hogy egy pillanatig se unatkozzunk. Megrázó és borzasztóan vicces pillanatok váltakoznak az előadásban; ugyan itt sincs mindenre megoldás, de végül megcsillan egy kis fény is az alagút végén (vagy inkább az ablakon keresztül egy átvirrasztott és végigszorongott éjszaka után).
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
