Színház

Hol rontottuk el?

Anya-e vagy?; S(irály) generáció

Kritika

A MáSzínház nemrég költözött ide, a Ráday utca 50.-be. A csapatot a szélesebb közönség elsősorban inkluzív előadásairól ismerheti, amelyekben értelmileg sérült és ép színészek játszanak egy színpadon, ám most a fesztiválon bemutatkoztak nem inkluzív előadásaikkal is, köztük egy monodrámával és egy színházi nevelési darabbal.

Az évad eddigi előadásai között kiemelkedő helyet foglal el Huzella Júlia Anya-e vagy? című monodrámája. Az előadás nagy erénye, hogy mentes attól a pátosztól, amely e rendkívül fontos témát a legtöbbször (nem csupán az előadások során) körüllengi. A történet főszereplője kíméletlen őszinteséggel vall arról a feszültségről, amely a társadalmi elvárások és a valóság között húzódik, és persze arról, hogyan teszi magáévá a rá nehezülő elvárásokat egy fiatal anya. Így az előadás legfőbb témája nem is elsősorban az anyaság, hanem a szar­anyaság: a feloldódás az anyaszerepben, az ezzel járó identitásvesztés, az identitásvesztés miatt érzett fájdalom, és az állandó bűntudat.

Az Anya-e vagy? főszereplőjének nem alakul ideálisan sem a terhessége, sem a szülése, sokat küzd a szoptatással is. De vajon használható-e az „ideális” kifejezés, ha ezekről a tapasztalatokról beszélünk? A szövegkönyv az alkotók személyes történeteiből indul ki: nem várt terhesség, tíz nappal túlhordott gyerek, egy horrorisztikus szülés a csecsemőre tekeredett köldökzsinórral, véres mellbimbó, alváshiány. Egyáltalán nem ritka, már-már mindennapos, a folyamattal együtt járó problémák ezek. És rettenetes traumák forrásai. Róbert Júlia jó ritmusú és lényegre törő szövegkönyve, Bakonyvári Krisztina érzékeny rendezése, és nem utolsósorban Huzella Júlia nagyszerű színészi teljesítménye gondoskodik róla, hogy egy pillanatig se unatkozzunk. Megrázó és borzasztóan vicces pillanatok váltakoznak az előadásban; ugyan itt sincs mindenre megoldás, de végül megcsillan egy kis fény is az alagút végén (vagy inkább az ablakon keresztül egy átvirrasztott és végigszorongott éjszaka után).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.