Színház

Hol rontottuk el?

Anya-e vagy?; S(irály) generáció

Kritika

A MáSzínház nemrég költözött ide, a Ráday utca 50.-be. A csapatot a szélesebb közönség elsősorban inkluzív előadásairól ismerheti, amelyekben értelmileg sérült és ép színészek játszanak egy színpadon, ám most a fesztiválon bemutatkoztak nem inkluzív előadásaikkal is, köztük egy monodrámával és egy színházi nevelési darabbal.

Az évad eddigi előadásai között kiemelkedő helyet foglal el Huzella Júlia Anya-e vagy? című monodrámája. Az előadás nagy erénye, hogy mentes attól a pátosztól, amely e rendkívül fontos témát a legtöbbször (nem csupán az előadások során) körüllengi. A történet főszereplője kíméletlen őszinteséggel vall arról a feszültségről, amely a társadalmi elvárások és a valóság között húzódik, és persze arról, hogyan teszi magáévá a rá nehezülő elvárásokat egy fiatal anya. Így az előadás legfőbb témája nem is elsősorban az anyaság, hanem a szar­anyaság: a feloldódás az anyaszerepben, az ezzel járó identitásvesztés, az identitásvesztés miatt érzett fájdalom, és az állandó bűntudat.

Az Anya-e vagy? főszereplőjének nem alakul ideálisan sem a terhessége, sem a szülése, sokat küzd a szoptatással is. De vajon használható-e az „ideális” kifejezés, ha ezekről a tapasztalatokról beszélünk? A szövegkönyv az alkotók személyes történeteiből indul ki: nem várt terhesség, tíz nappal túlhordott gyerek, egy horrorisztikus szülés a csecsemőre tekeredett köldökzsinórral, véres mellbimbó, alváshiány. Egyáltalán nem ritka, már-már mindennapos, a folyamattal együtt járó problémák ezek. És rettenetes traumák forrásai. Róbert Júlia jó ritmusú és lényegre törő szövegkönyve, Bakonyvári Krisztina érzékeny rendezése, és nem utolsósorban Huzella Júlia nagyszerű színészi teljesítménye gondoskodik róla, hogy egy pillanatig se unatkozzunk. Megrázó és borzasztóan vicces pillanatok váltakoznak az előadásban; ugyan itt sincs mindenre megoldás, de végül megcsillan egy kis fény is az alagút végén (vagy inkább az ablakon keresztül egy átvirrasztott és végigszorongott éjszaka után).

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.