Kiállítás

Írás a falon

Vas István. Az idő metszeteiben

Kritika

Vas István 1944. január elsején kezdte el vezetni órákra lebontott munkanaplóját. A háború szorításában, állandó életveszélyben, mint­egy az élet és a művészet melletti tanúságtételként jegyezte fel, hogy aznap milyen penzumot végzett el. Egészen a halála napjáig, 1991. december 16-ig dolgozott így.

A füzeteket az Országos Széchényi Könyvtár őrzi. Még aznapra is fel vannak írva az elvégzendő feladatok, de nyugtázásuk helyett már csak ennyi áll: „Pista meghal.” Ezzel harmadik felesége, Szántó Piroska lezárta az életművet. A kiállításon ezekből az oldalakból kifényképezett és felnagyított lapok a fejünk felett vezetnek és kötik össze a termeket, hidat képezve a sokszínű, gazdag életmű különböző állomásai között, megidézve a költő, esszéista és műfordító alakját és alkotásait. Összefügg a kettő: Vas István szépíróként nagyon sokszor épített a személyesre, az intimre.

„Velem / Maradtak az idő metszeteiben, / Akikkel többféle időben beszélek. / Egyedül. A telítődő éjnek” – olvashatjuk a kiállítás címét is adó versében. És ezen a kiállításon mi is mintha az egyik metszéspontban állnánk, ahonnan immár teljességében átlátható egy nehéz, küzdelmes, értékes örökséget hátrahagyó művész munkássága.

Az eredeti tervek szerint az 1911-ben született szerző 110. születésnapját ünnepelték volna ezzel az átfogó anyaggal, ám a lezárások közbeszóltak. A Covid miatt sajnos a szerzőről készült, a kisteremben megtekinthető dokumentumfilm sem tudott a tervezett formában elkészülni. Fontos barátai és munkatársai közül például Görgey Gábor és Kabdebó Lóránt, noha mindkettőjükkel több egyeztetett időpontja is volt a szervezőknek, a járvány idején vesztette életét. De a két részből álló anyag, amelynek első felében a kortársai emlékeznek Vasra, a második felében a szerző és Szentendre van a fókuszban, így is izgalmas, informatív, és teli van nagyon jó történetekkel.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.