Stand-up

Jól fizetett hóhér

Ricky Gervais: Armageddon

Kritika

A tabutémák köztudatbéli státuszára és vele a társadalmi progresszióra az egyik legnagyobb befolyással a filmipar bír, az adunak számító kényelmi tényezőt leginkább kiszolgáló streaming szolgáltatók tehát a közgondolkodást fényező szerszám hegyének tekinthetők.

A piac vezető platformja pedig tudja és játssza is a szerepét, lendületesen formálva a rasszizmusról, illetve a nemi és szexuális diverzitásról alkotott véleményünket. Csupán egyet kiemelve ezek közül, a Netflix elérte például, hogy a 2018-tól 2021-ig tartó időszakban főszereplőik vagy társfőszereplőik 55 százalékban nők legyenek; még ha olykor ezek a produkciók olyanok is, mint az Anya vagy a Rachel Stone – Mindent vagy semmit.

Ám tudvalevő, hogy minél nagyobb erővel tör előre egy elv, annál nagyobb ellenerőt generál, így a teljes nyugati civilizációt ébren tartó kérdések is egyre nagyobb és hangosabb konzervativizmusba, gyűlöletbe ütköznek. A Netflix e téren is egy betömésre váró piaci rést lát, ezért érzékeny műsoraival egy időben finoman propagálja a cancel culture túlélőit is (lásd: A második esélyek királya vagy a Depp v Heard), illetve itatóhelyévé, Mojo Dojo Casa House-ává válik az olyan humoristáknak, mint Bill Burr, Dave Chappelle vagy Tom Segura, akik munkásságuk jó részét a woke elleni felszólalásra építik. Ennek az igyekezetnek a kiemelkedő alakja Ricky Gervais, aki még saját elmondása szerint is gyakorlatilag bármit mondhatna, a Netflix simán hagyná.

Gervais a maga tagadhatatlan tehetségével a cancel culture kódját is feltörte, kis túlzással egyfajta „buzi, aki eltöröl”-nek nevezhető mechanizmussal egyenesen a gócpontba nyúl a poénokért. Nemhogy kerüli, de űzi, hajtja azokat a kijelentéseket, amelyeknek töredékéért mást habozás nélkül taposna el bőrcipőjével a tudatos fogyasztó. A rég bejáratott vallási poénjai, a testi és szellemi fogyatékkal élők égetése, és a haldokló gyerekekből táplálkozó, már-már védjegyévé váló poénjai most is erősek. De mint a rántotta, amely egyszeriben túl tojásízű lesz, úgy fordul ki a néző szájából az Armageddon. Gervais szövegei mindig is jobban működtek szituációkban feloldva. A párbeszéd adta adok-kapok, a hétköznapiságban kevésbé öncélúnak ható abszurditás és a nevetségesen isteni figurái sokkal jobban felveszik a humorát, mint a hígítás nélkül arcunkba okádott stand-upjai. Mert idővel mindig túlságosan önmaga lesz (ezt tudja is magáról, ezért nem vállalt soha harmadik évadokat, amíg nem jött a Netflix, hogy meggyőzze az ellenkezőjéről az After Life – Mögöttem az élettel), amit épp annyira hiba számon kérni egy stand-uposon, amennyire a rántottán a tojásízt, de akkor is kellemetlen. Korábbi specialjai is ebbe az irányba tendáltak, a mostani azonban végképp csak aköré épül, hogy woke-alapon megbotránkoztasson. És bár ez hibátlanul megy neki, az egydimenziós humor ilyen formában nem több, mint a celebparódiákra vagy hangutánzásra épülő performance.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?