Stand-up

Jól fizetett hóhér

Ricky Gervais: Armageddon

Kritika

A tabutémák köztudatbéli státuszára és vele a társadalmi progresszióra az egyik legnagyobb befolyással a filmipar bír, az adunak számító kényelmi tényezőt leginkább kiszolgáló streaming szolgáltatók tehát a közgondolkodást fényező szerszám hegyének tekinthetők.

A piac vezető platformja pedig tudja és játssza is a szerepét, lendületesen formálva a rasszizmusról, illetve a nemi és szexuális diverzitásról alkotott véleményünket. Csupán egyet kiemelve ezek közül, a Netflix elérte például, hogy a 2018-tól 2021-ig tartó időszakban főszereplőik vagy társfőszereplőik 55 százalékban nők legyenek; még ha olykor ezek a produkciók olyanok is, mint az Anya vagy a Rachel Stone – Mindent vagy semmit.

Ám tudvalevő, hogy minél nagyobb erővel tör előre egy elv, annál nagyobb ellenerőt generál, így a teljes nyugati civilizációt ébren tartó kérdések is egyre nagyobb és hangosabb konzervativizmusba, gyűlöletbe ütköznek. A Netflix e téren is egy betömésre váró piaci rést lát, ezért érzékeny műsoraival egy időben finoman propagálja a cancel culture túlélőit is (lásd: A második esélyek királya vagy a Depp v Heard), illetve itatóhelyévé, Mojo Dojo Casa House-ává válik az olyan humoristáknak, mint Bill Burr, Dave Chappelle vagy Tom Segura, akik munkásságuk jó részét a woke elleni felszólalásra építik. Ennek az igyekezetnek a kiemelkedő alakja Ricky Gervais, aki még saját elmondása szerint is gyakorlatilag bármit mondhatna, a Netflix simán hagyná.

Gervais a maga tagadhatatlan tehetségével a cancel culture kódját is feltörte, kis túlzással egyfajta „buzi, aki eltöröl”-nek nevezhető mechanizmussal egyenesen a gócpontba nyúl a poénokért. Nemhogy kerüli, de űzi, hajtja azokat a kijelentéseket, amelyeknek töredékéért mást habozás nélkül taposna el bőrcipőjével a tudatos fogyasztó. A rég bejáratott vallási poénjai, a testi és szellemi fogyatékkal élők égetése, és a haldokló gyerekekből táplálkozó, már-már védjegyévé váló poénjai most is erősek. De mint a rántotta, amely egyszeriben túl tojásízű lesz, úgy fordul ki a néző szájából az Armageddon. Gervais szövegei mindig is jobban működtek szituációkban feloldva. A párbeszéd adta adok-kapok, a hétköznapiságban kevésbé öncélúnak ható abszurditás és a nevetségesen isteni figurái sokkal jobban felveszik a humorát, mint a hígítás nélkül arcunkba okádott stand-upjai. Mert idővel mindig túlságosan önmaga lesz (ezt tudja is magáról, ezért nem vállalt soha harmadik évadokat, amíg nem jött a Netflix, hogy meggyőzze az ellenkezőjéről az After Life – Mögöttem az élettel), amit épp annyira hiba számon kérni egy stand-uposon, amennyire a rántottán a tojásízt, de akkor is kellemetlen. Korábbi specialjai is ebbe az irányba tendáltak, a mostani azonban végképp csak aköré épül, hogy woke-alapon megbotránkoztasson. És bár ez hibátlanul megy neki, az egydimenziós humor ilyen formában nem több, mint a celebparódiákra vagy hangutánzásra épülő performance.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.