Színház

Lilás fényár

Extázis

Kritika

Folyamatosan szól a techno, némi pszichedéliával keverve, a felvonásokat dalbetétek zárják le. Három felvonás, három dal, három különböző színész előadásában (zene: Bencsik Levente és Hunyadi Máté).

A tánc is fontos eleme a játéknak, a generációs összetartozást mutatja fel: a szereplők több alkalommal is összekapaszkodva, ritmikusan vonulnak, időnként össze is fonódnak és úgy vonaglanak (koreográfia: Cuhorka Emese). A „díszletsimogatónak” beillő prológusban fel is mehetünk a színpadra, ahol a már szerepben lévő színészek között bolyongva bejárhatjuk a darab helyszínéül szolgáló lakás valamennyi szobáját, plusz a kisboltot (díszlet: Devich Botond). Be­lesünk a fürdőszobába, ahol egyikük a kezdéskor még javában ázik a fürdőhabos kádvízben. Hátul, a mini ABC-ben, ahol a polcokon főleg lila színű termékek sorakoznak, illeszkedve az estét körbeölelő lila ködhöz: az egész színpad lilás fényárban úszik. A pult mögött a flitterektől csillogó boltos lány ütemre ringatja magát. Mi is táncolhatunk néhány elektronikus taktus erejéig, ha úgy adódik, akár egy arra járó szereplővel is. De a szünetekben és az epilógusban is testközelbe kerülhetünk a színészekkel, s a végén együtt is ünnepelhetünk velük, mintha mi is részesei lennénk egy premier bulinak. Csakhogy itt a (még mindig szerepükben ragadt) hőseink nem pezsgővel koccintanak, hanem forró miszólevest mernek nekünk a díszlet konyhájában.

A koncepció legnagyobb érdeme a nézői szabadság maximalizálása. Nincs kimondott cselekmény, laza szálon összekötött történések vannak csupán, amelyeket tetszés szerint értelmezhetünk: azt látjuk, hogy egy csapat fiatal többnyire drogos delíriumban éli hétköznapjait egy budapesti lakásban.

A játszók egyszerre tesznek-vesznek, beszélgetnek vagy táncolnak, a cselekmény több szálon és több idősíkon halad. Játék megy a színpad előterében, a nappaliban és a hálóban, de a két oldalsó kivetítőn keresztül a takarásban lévő helyiségekben (pl. fürdőszoba, konyha, kisbolt) játszódó jeleneteket is nyomon követhetjük. A két képernyőre nem mindig ugyanazt vetítik ki; van, hogy két különböző epizódot, vagy egyazon párbeszédnek egyik és másik résztvevőjét látjuk. Egyszerre csak egy dialógus zajlik, rajtunk áll, hogy arra fókuszálunk, vagy a látható zóna (nappali és hálószoba) valamely jelenetére, ahogyan azt is eldönthetjük, melyik színészt nézzük éppen. Két fekete ruhás operatőr szünet nélkül közvetít.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.