Színház

Lilás fényár

Extázis

Kritika

Folyamatosan szól a techno, némi pszichedéliával keverve, a felvonásokat dalbetétek zárják le. Három felvonás, három dal, három különböző színész előadásában (zene: Bencsik Levente és Hunyadi Máté).

A tánc is fontos eleme a játéknak, a generációs összetartozást mutatja fel: a szereplők több alkalommal is összekapaszkodva, ritmikusan vonulnak, időnként össze is fonódnak és úgy vonaglanak (koreográfia: Cuhorka Emese). A „díszletsimogatónak” beillő prológusban fel is mehetünk a színpadra, ahol a már szerepben lévő színészek között bolyongva bejárhatjuk a darab helyszínéül szolgáló lakás valamennyi szobáját, plusz a kisboltot (díszlet: Devich Botond). Be­lesünk a fürdőszobába, ahol egyikük a kezdéskor még javában ázik a fürdőhabos kádvízben. Hátul, a mini ABC-ben, ahol a polcokon főleg lila színű termékek sorakoznak, illeszkedve az estét körbeölelő lila ködhöz: az egész színpad lilás fényárban úszik. A pult mögött a flitterektől csillogó boltos lány ütemre ringatja magát. Mi is táncolhatunk néhány elektronikus taktus erejéig, ha úgy adódik, akár egy arra járó szereplővel is. De a szünetekben és az epilógusban is testközelbe kerülhetünk a színészekkel, s a végén együtt is ünnepelhetünk velük, mintha mi is részesei lennénk egy premier bulinak. Csakhogy itt a (még mindig szerepükben ragadt) hőseink nem pezsgővel koccintanak, hanem forró miszólevest mernek nekünk a díszlet konyhájában.

A koncepció legnagyobb érdeme a nézői szabadság maximalizálása. Nincs kimondott cselekmény, laza szálon összekötött történések vannak csupán, amelyeket tetszés szerint értelmezhetünk: azt látjuk, hogy egy csapat fiatal többnyire drogos delíriumban éli hétköznapjait egy budapesti lakásban.

A játszók egyszerre tesznek-vesznek, beszélgetnek vagy táncolnak, a cselekmény több szálon és több idősíkon halad. Játék megy a színpad előterében, a nappaliban és a hálóban, de a két oldalsó kivetítőn keresztül a takarásban lévő helyiségekben (pl. fürdőszoba, konyha, kisbolt) játszódó jeleneteket is nyomon követhetjük. A két képernyőre nem mindig ugyanazt vetítik ki; van, hogy két különböző epizódot, vagy egyazon párbeszédnek egyik és másik résztvevőjét látjuk. Egyszerre csak egy dialógus zajlik, rajtunk áll, hogy arra fókuszálunk, vagy a látható zóna (nappali és hálószoba) valamely jelenetére, ahogyan azt is eldönthetjük, melyik színészt nézzük éppen. Két fekete ruhás operatőr szünet nélkül közvetít.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.