Kritika

Záróra után

Egy-egy zenekar vagy énekes megítélésébe könnyen belejátszhatnak a gyerekkori élmények, akár pozitív, akár negatív irányban. Nekem a Pet Shop Boyshoz fűződik életem első lemeze (Actually, 1987) és koncertje (Budapest Sportcsarnok, 1991), így még olyankor is megengedőbb voltam velük, amikor a józan ész nem ezt diktálta volna (például a Go West című Village People-feldolgozás vagy a latinos Bilingual album megítélésénél).

Nagy bottal

A szerző történelmi témájú regényeiben a társadalmi piramis csúcsán és legalján lévőket hozza közelebb egymáshoz, történetei gyakran a bálványok ledöntéséről szólnak. Persze ez a ledöntés inkább nógatás, hogy ugyan legyenek már szívesek leszállni a talapzatról.

Szükséges és lehetetlen

Vannak, akik szeretik a költészetet. De szeretik a húslevest is cérnametélttel, és még sok minden mást is, például kutyát simogatni. De hogy mi is az a költészet, arról, habár sok ködös válasz született már, a vers írójának – a Vannak, akik szeretik a költészetet című versé, amelyből az idézett gondolatok is származnak – fogalma sincs.

Út az asztalig

Aki katalógust vásárol, nagy valószínűséggel egy igényes kivitelű, vaskos (és borsos árú) könyvet kap, a legtöbb nagyszabású kiállítás mellé ugyanis elkészül a reprezentatív album is. Azon viszont kevesen gondolkodnak el, hogy 40-60-100 évvel ezelőtt hogyan festhetett egy-egy ilyen típusú kiadvány.

  • Mayer Kitti
  • 2022. július 13.

Poénból

A darab nyomokban Molière-t tartalmaz, olvassuk a figyelmeztetést a színlapon. És valóban: Rusznyák Gábor csak kiindulásnak használta a drámát. Új szöveg született, amely a Vas István-, Parti Nagy Lajos-, Petri György-fordításokat nem felhasználja, inkább csak felidézi.

  • Sándor Panka
  • 2022. július 13.

Felszabadulásunk ünnepe

Rétegfilmnek nevezhető-e egy olyan alkotás, amely a társadalom túlnyomó többségét célozza meg? Vagy ez a hozzáállás inkább egy alapjaiban kirekesztő attitűdöt indikál, ahol a privilégiumokkal rendelkezők komfortja előbbre való, mint az akár nagyobb létszámban élők jólléte? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel két szexjelenet között Sophie Hyde „idősfilmje”.

Az elfolyó metropolisz

Jake Adelstein 19 évesen hagyta ott Missourit, hogy valóra váltsa Japánnal kapcsolatos álmait. 1993-ban diplomázott a tokiói Sophia Universityn, majd állást kapott a Yomiuri Shimbunnál, amely nem csak az ország vezető újságja, de a példányszám alapján az egész világ legnagyobb lapja – ő volt ott az első nyugati riporter.

  • SzSz
  • 2022. július 6.

„Ez azért túlzás”

Húsz éven belül másodszor rendeznek Lakner László életmű-kiállítást Magyarországon, az előzőt 2004-ben láthattuk a Ludwig Múzeumban Metamorfózis címmel. Kétségtelen, a 20. század második fele, a 21. század eleje magyar (és nyugati) képzőművészetének meghatározó alkotóját kétszer is érdemes felfedezni. 

Padló a hajón

A júniusban indult turné eddigi koncertjeiből az szűrődött le, hogy lényegében a Crime + the City Solution valamennyi korszakát fel­öleli, de főleg a berlini éveire fókuszál a zenekar.

  • m. l. t.
  • 2022. július 6.

A halál egyszerű gépezete

Vajon látja-e időnként pszichiáter azokat az embereket, akik az egykori német haláltáborokban a látogatókat kalauzolják? Lelkileg nagyon megterhelő lehet feldolgozni a turisták reakcióit. Az izraeli Yishai Sarid (Jisaj Szarid) regényének történész-idegenvezető elbeszélőjét legalábbis bántja, hogy amíg beszél, a diákok a telefonjukat babrálják. 

A szemétdomb csillaga

A mű nagyjából azt igyekszik felvázolni, hogy milyen környezeti hatások, s milyen emberek kellettek ahhoz, hogy kialakuljon a napjaink politikai és társadalmi tehetetlensége: egyfajta posztmodern bestiárium. (A címet a szerző Erich von Stroheim 1924-es, Gyilkos arany című filmjétől kölcsönözte – ezért már nyilván nem reklamál senki.)

Elszáll az Orion

„A témáról eddig még nem született átfogó kiállítás, amely ennyire komplex módon mutatná be a két háború közötti, metropolisszá nőtt Budapest világát” – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria beharangozójában, ami alapján az intézmény nyári tárlata éppúgy lehet két­élű nosztalgiával átszőtt szemfényvesztés, mint az urbanizáció kelléktárának tételes feldolgozása történelmi tanulságokkal.

Zuhanástörténetek

„A Felfelé zuhanásban Kadarkai Endre a magyar popkulturális ikonok történeteit járja körül, akiknek életútja valamilyen tragikus fordulat kapcsán mélyzuhanást vett” – halljuk a nemrégiben indult riportsorozat bevezetőjében. Ígéretes felütés, de rejt magában rizikót. Rögtön a kérdés: mit is jelent egyáltalán az, hogy valaki „magyar popkulturális ikon”?