Lemez

Kibontakozik lassan

John Cale: Mercy

Kritika

Egy walesi bányászfaluban nőtt fel az idén 81 éves John Cale, de már gyerekkorában a zene iránt mutatott érdeklődést. Orgonált a helyi templomban, később brácsázni kezdett, azután Londonban, majd New Yorkban folytatott zenei tanulmányokat, ahol Aaron Copland volt a mestere.

A könnyűzene iránt is rajongó Cale ott ismerkedett össze Lou Reeddel és Sterling Morrisonnal is, akikkel 1964-ben megalapította a Velvet Undergroundot. Az alternatív rockot kísérleti elemekkel ötvöző zenekart Andy Warhol futtatta, de a VU a maga korában nem volt kifejezetten sikeres. Ma viszont a rocktörténelem egyik alappillérének számít. Cale két nagylemezt készített a zenekarral, 1968-ra viszont annyira megromlott a viszonya Reeddel, hogy kiszállt.

Ezt követően szólókarrierbe kezdett, de rendszeresen készített filmzenéket is (Amerikai pszicho; Párizs ébred; Én lőttem le Andy Warholt), producerként pedig olyan fontos előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Patti Smith, a Stooges, a Modern Lovers, a Squeeze, vagy a Happy Mondays. Az ő feldolgozásának köszönhető az is, hogy a megjelenésekor nem sok feltűnést keltő Leonard Cohen-dal, a Hallelujah világhírű lett, ugyanis a Cale-féle változat inspirálta a legendás Jeff Buckley-felvételt.

John Cale tizenhét szólólemezt készített az elmúlt öt évtizedben, és ezek annak ellenére konzisztens életművet alkotnak, hogy folyamatosan új inspirációkat keresett, és soha nem ragadt le egyetlen esztétikánál. A legki­emelkedőbb albumai közé a nosztalgikus hangulatú, kamarapopos Paris 1919 (1973), az ezt követő Fear (1974), a főleg billentyűsökre építő Music for a New Society (1982), és a szimfonikus zenekarral rögzített Words for the Dying (1989) tartozik. Andy Warhol halála után még Lou Reeddel is elásta a csatabárdot, és mentoruk emlékére 1990-ben, Songs for Drella címmel egy albumot is készítettek közösen.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.