Színház

Kint is bent

Itt élet

Kritika

Gombfoci, műbőr fotelek, kőbányai világos; szemüvegek óriási kerettel, húsleves és rántott hús; skálás szatyor, műanyag ételhordó, Wunderbaum és pajesz.

A Kádár-korszak jellegzetességei rendre feltűnnek a színen – mintha egy múzeumban lennénk, ahol a feliratozás, azaz a magyarázó szöveg maga a darab, Jánossy Lajos Örök hely és mindenhol idő című regényének a szerző és Máté Gábor rendező által közösen adaptált színpadi változata. Ősbemutatót látunk.

Egy nagypolgári (már ez maga szitokszó!) orvos házaspár fiának, Pálfy Andrisnak (Gloviczki Bernát) a naplószerű beszámolója elevenedik meg a színpadon, óvodáskorától a főiskolás évekig, elmondva és hagyományos jelenetekben mesélve. Az előadás korhűségre törekszik, nosztalgikusan dolgozza fel a Kádár-korszak utolsó húsz évét, miközben nincs igazán cselekmény, sem igazi konfliktus. Üzenet viszont van: hiába tekinted magad kívülállónak, ahogy minden idők lázadó fiatalsága is teszi, a rendszeren belül maradsz – a „kint is bent van”, vonja le a következtetéseit Andris. Reménytelenül. Ő is mintha hiába keresné az útját, hol pálinkagőzben, hol a rock and rollban, ha az útnak nincsenek elágazásai. Hősünk toleráns, meg akarja a váltani a világot, és imádja a kakaót – de mindez nem elég, hogy kilépjen a saját árnyékából.

Felbukkan még a Jókai- és Mikszáth-összes, plusz néhány Szilvássy Lajos-mű – utóbbiak a kispolgári lét szimbólumaként –, és Rajkai Zoltánnak köszönhetően Latinovits Zoltán szelleme is tiszteletét teszi. Ónodi Eszter úgy brillírozik a háziorvos anya szerepében, mint ahogy rég nem tette – manírtól mentes és felszabadult –, de az apát alakító Kocsis Gergely is meggyőző. Kettejük bravúros jelenete Andris barátnőjének, Horváth Katinak (Kanyó Kata) a szintén általuk alakított szüleinek, a rántotthús-fejű lakótelepi házaspárnak a vasárnapi ebédje, amikor lányukkal együtt a főhőst látják vendégül. Bár mindkettőjük arcán ott a húsmaszk, s csak a szemük látszik ki, mégsem hiányzik a mimika, mert a furán torzult, a főhős budai, kifinomult nyelvezetéhez képest már-már tájszólásban vívott szócsatáik lekötik a figyelmünket. A két fiatal is remekül játszik. Gloviczki érzékenysége most hatodik érzékké változik, eltalálja a hangsúlyokat, nem harsány és nem is visszafogott, az arcjátéka se nem kevés, se nem sok. Kanyó előbb flegmasággal, később önérzetességgel palástolja Andris iránt érzett szerelmét.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.