Kritika

Túlzás lenne azt állítani, hogy a Radiohead különösebben sok vidámságot csalt volna az arcunkra, épp ezért furcsa a némiképp utódzenekarának tekinthető The Smile névválasztása.

Az egyik legérdekesebb, és biztosan soha meg nem válaszolható kérdés a zenében, hogy többnek kell-e lennie önmagánál.

„Vándorcirkuszos szeretnék lenni, hóban-esőben a cirkusszal menni…” – köszöntötte az új évtizedet 1970-ben Karda Beáta.

A vécépucolásnál nehéz alacsonyabb megbecsültségű munkát elképzelni.

Hogyan válhatott a II. világháború kulcsfontosságú alakjává egy divattervező? Miért hízelegtek nagy hatalmú német vezetők egy töpörödött francia nőnek?

Hosszú percekig kitartott, éjfekete vászonnal indulunk, amelyet hirtelen vált fel az idilli kép: családi délután a folyóparton, a madárcsicsergést csak a játék és hancúrozás hangjai szakítják meg. Jonathan Glazer filmjében ugyanis a sötétség és a fényesség a szó szoros értelmében egymás szomszédságában honol.

A rasszizmus mindig újratermelődik, és már csak emiatt is elemi érdekünk, hogy újra és újra elővegyük a tiszaeszlári történetet, és beszéljünk róla.

A zalaegerszegi színház minden évadban műsorra tűz egy kötelező olvasmányból készült előadást; az idén a Tartuffe-öt a színház színművésze, Farkas Ignác állította színpadra.

Három, fehér menyasszonyi ruhába öltöztetett próbababa tájol minket a lépcsőfordulóban, körülöttük papírból kivágott virágok és levelek, mintha egy kicsit sután berendezett menyasszonyi szalon kirakatát látnánk.

Ennél abszurdabb és szerencsétlenebb szituációt nehezen lehetett volna elképzelni, erre tessék. A Kossuth rádión ugyanis épp Balog Zoltán mondta el a reggeli imát aznap, amikor egész mást kellett volna mondania.

Hjalmar Bergman a svéd próza és dráma egyik klasszikusa. A történetcsokor első darabjában egy svéd vidéki kisvárosban járunk, a múlt század elején, a szerző legjobban sikerült elbeszéléseinek idején. Bergman a realizmust fantasztikummal, a vígjátékot mély tragédiával vegyítő írásmód mestere. A Nagymama és az Úristen egy matriarcha életét és elmúlását, egy társadalom átrendeződését tárja elénk.

Az utóbbi évtizedek angolszász indie pop/rock zenéjének egyik legsokoldalúbb, legkreatívabb és legszórakoztatóbb figurája Gruffudd Maredudd Bowen Rhys, azaz Gruff Rhys.

Homoszociális tér. Ilyen terek az Észtország déli részén található apró fakunyhók, ahová Anna Hints gyengéd és első filmet meghazudtoló bölcsességet hordozó dokumentumfilmjét helyezi. Ezek a fakunyhók többfunkciós terek: lehet bennük izzadni, húst füstölni, gyereket szülni és gyógyulni is.

A 2002-es velencei filmfesztiválon jó nagyot szólt a színművészként elismert Peter Mullan rendezése, A Magdolna nővérek – különösen a fődíja. Közelebbről a guta kerülgette tőle a katolikus egyházat, s nem csak az ír leágazását, de magát a Szentszéket is.