„Zsidókák szerepelnek benne, fiúkák”, bő száz éve ily keresetlen tömörséggel jellemezte épp elkészült drámáját, a Lyon Leát Bródy Sándor, s mi tagadás, gyakorta a Hegedűs a háztetőn színreviteleiről is elegendő lehetne mindössze ennyit megállapítani.
Nyilván szomorú aktualitást ad e műnek, hogy a Fidesz a Jobbik elszánt asszisztenciájával átvitte hírhedt, s nyugodtan mondhatjuk, egész Európát megrázó törvényjavaslatát.
A Nehéz óta biztosan tudjuk, hogy Háy szövegeit egy-egy színházi előadáshoz elővenni biztos közönségsikert jelent, ám azokban az esetekben, amikor valóban színpadi szövegeket készít, előfordul, hogy kissé papírízű a végeredmény.
Amióta Albrecht Dürer igen pontosan ábrázolta a rinocéroszt anélkül, hogy valaha látott volna egyet is, a híres metszet ihlető alkotói kihívássá vált; a valóság és fikció közötti elmosott határok jelképévé.
Gellér Judit kurátor még a koronavírus-járvány megjelenése előtt kért fel nyolc magyar művészt, hogy próbálják meg feltérképezni a mentális egészség megőrzésének, illetve javításának lehetőségeit, mégpedig a fotográfia segítségével.
A volt SZDSZ-es politikus Szabadságra ítélve című kötete a szerző életén túl egy magatartás- és életformáról is szól.
A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.
Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).
Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.
Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.
A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.
Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.
Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) összkiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?
