Se szeri, se száma azoknak, akik Mikes levelezői stílusát fosztogatják. A legismertebb közülük alighanem az Operaház direktora, Ókovács Szilveszter, aki jó ideje írja leveleit mikesi stílben az Origóra, ám ezúttal kihívója akadt. De tegyünk pár lépést hátra: a podcast formátumot még mindig hajlamosak vagyunk valami egészen friss képződményként ünnepelni, holott itt van már velünk egy ideje és technikailag sem egy elképesztően innovatív valami, sőt az internet nyújtotta mai körülmények között inkább amolyan faék egyszerűségű terméknek tűnik. Persze örülünk, ha jó podcastot hallunk, de jót hallani akármilyen formátumban megbecsülendő élmény.
Alighanem a Bartók rádiót is a nulla energiabefektetéssel elérni vágyott felzárkózás hübrisze mozgatta, amikor összerakta a maga podcastkínálatát. Ez majd biztosan megy magától, gondolták, és kitettek pár cuccot a megfelelő megosztókra, aztán nagyjából elfelejtették az egészet. Mondjuk, olyasmivel sem bíbelődtek, hogy átvezessék rájuk a hallgatókat, a (csatorna saját felmérése szerint is ötven fölöttiekből álló) Bartók-törzsközönséget megismertessék ezzel az érdekes új dologgal, s egyáltalán, hogy bármilyen szinten hírt adjanak a kísérletről. Ha a megosztóoldal hallgatottsági mutatóinak hihetünk, nem is hallgatja ezeket senki. Akkor meg minek vannak, kérdezhetnénk, és hát kérdezzük is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
