Színház

Mintha nem is értenék

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

Kritika

A Nehéz óta biztosan tudjuk, hogy Háy szövegeit egy-egy színházi előadáshoz elővenni biztos közönségsikert jelent, ám azokban az esetekben, amikor valóban színpadi szövegeket készít, előfordul, hogy kissé papírízű a végeredmény.

E szövegek legnagyobb hiányossága az, hogy a szerző nem sok bizalmat szavaz a színházi alkotóknak, így a szereplőivel, talán a biztonság kedvéért, mindent el- és kimondat (ahogy ez legutóbb A lány, aki hozott lélekből dolgozott című darabjában is történt). Ilyenkor a színészeknek egyszerűen nem marad mit eljátszani. Üdítően más történik viszont A bogyósgyümölcskertész fia című előadáson, ahol egy olyan novelláskötetből áll össze a szövegkönyv, amelyben az egyes szövegek erősebb vagy lazább kapcsolatban állnak egymással. A színlapon nem szerepel dramaturg, így nem tudjuk meg, pontosan hogyan készült a szövegkönyv, ám azt nagyon jól lehet látni, hogy minden egy irányba mutat benne, nyugat felé, és sajnos vissza is.

Ami már az előadás elején jelzi Háy szövegeinek nem szűnő aktualitását, az a Pestre érkező vidéki szorongása, ez az érzés mintha nem sokat változna az évek során, újabb és újabb generációk tudnak hozzá kapcsolódni. Ám van, ami a fővárost és a vidéket is összeköti a könyvben, ez pedig a rock and roll. Vagy nevezzük inkább elvágyódásnak? Az elképzelt-megálmodott New Yorkból ugyanis, ahol mindenki spanglit szív, mert szabad, Budapest és Vámosmikola nagyjából ugyanannyira tűnik vidéknek, nem különben Bécsből, ahol tiszták az utcák, és még a lépcsőházajtók is halkabban csukódnak be.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk