Színház

Mintha nem is értenék

Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia

Kritika

A Nehéz óta biztosan tudjuk, hogy Háy szövegeit egy-egy színházi előadáshoz elővenni biztos közönségsikert jelent, ám azokban az esetekben, amikor valóban színpadi szövegeket készít, előfordul, hogy kissé papírízű a végeredmény.

E szövegek legnagyobb hiányossága az, hogy a szerző nem sok bizalmat szavaz a színházi alkotóknak, így a szereplőivel, talán a biztonság kedvéért, mindent el- és kimondat (ahogy ez legutóbb A lány, aki hozott lélekből dolgozott című darabjában is történt). Ilyenkor a színészeknek egyszerűen nem marad mit eljátszani. Üdítően más történik viszont A bogyósgyümölcskertész fia című előadáson, ahol egy olyan novelláskötetből áll össze a szövegkönyv, amelyben az egyes szövegek erősebb vagy lazább kapcsolatban állnak egymással. A színlapon nem szerepel dramaturg, így nem tudjuk meg, pontosan hogyan készült a szövegkönyv, ám azt nagyon jól lehet látni, hogy minden egy irányba mutat benne, nyugat felé, és sajnos vissza is.

Ami már az előadás elején jelzi Háy szövegeinek nem szűnő aktualitását, az a Pestre érkező vidéki szorongása, ez az érzés mintha nem sokat változna az évek során, újabb és újabb generációk tudnak hozzá kapcsolódni. Ám van, ami a fővárost és a vidéket is összeköti a könyvben, ez pedig a rock and roll. Vagy nevezzük inkább elvágyódásnak? Az elképzelt-megálmodott New Yorkból ugyanis, ahol mindenki spanglit szív, mert szabad, Budapest és Vámosmikola nagyjából ugyanannyira tűnik vidéknek, nem különben Bécsből, ahol tiszták az utcák, és még a lépcsőházajtók is halkabban csukódnak be.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.