Színház

Kuplerájosodás

Bűnös orfeum

Kritika

Réczei Tamás író-rendező-dramaturg egy régi újsághír láttán kezdte el kutatni a valahai éjszakai életet.

Fregoli, a híres szeparépincér halála keltette fel az érdeklődését, aztán rátalált Freystädtler Flórára, vagyis a vörös bárónéra (Ullmann Mónika), Székely Vladimir rendőrkapitány-helyettesre (Mihályfi Balázs) és a bűnügyi tudósító Tábori Kornélra (Szemenyei János). Székely és Tábori együtt írták a Bűnös város Budapest című kötetet. A negyedik szereplő a dalokat zongorán kísérő Eleonóra (Károly Katalin), akit időnként a három színész szintén bevon a játékba. Prózai alakítása aprócska, elegáns és nyugodt hanghordozása egy rezonőréhez hasonlít inkább.

Ismert kuplék, operettszámok és sanzonok csendülnek föl, miközben a trió azt a műsort gyakorolja, amelynek az előadásán a publikumot szeretnék leleplezni. Halljuk például Fényes Szabolcs Haccáré, haccacáréját, mely sláger még úgy is nosztalgikus érzéseket kelt bennünk, hogy nincs mögötte egy operettnyi show (talán pont azért jó újból elővenni). Réczei hősei nem akarnak vérprofinak mutatkozni, esendőek és groteszkek. Mintha Rejtő Jenő figurái csetlenének-botlanának a pesti mulatók világában. Károly Katalint kivéve mindnyájan ripacskodnak, ami talán elvárása is a műfajnak, az előadás mégsem izzadtságszagú.

Ullmann télies öltözékben – kesztyűben, kalapban és a nyaka köré tekert prémben – lép a színre, jelenetenként fokozatosan kerülnek le róla a rétegek, míg a végén már csak egy lenge charlestonruha takarja. Plusz az elengedhetetlen neccharisnya és magas sarkú. Egy kis neccdarab a férfiak nadrágszára alól is kikandikál. A két férfiöltözék egymás tükörképe: Szemenyeinek a nadrágja fekete-fehér pepitakockás, Mihályfinak a zakója. A díszlet csupán három görgős irodai fémkonténer, amelyekre régiesnek ható, égetett szélű irományokat ragasztottak. De a színpadként szolgáló, belső kertre nyíló terasz, amely az Óbudai Társaskör kétszáz éves műemlék épületének része, nem is szorul rá a díszítésre. Az egyszerű színpadkép illeszkedik az előadás koncepciójához is: minél kevesebb a sallang és a cicoma, annál több figyelem irányulhat az előadás mélyebb rétegeire – valamint a dalokra, a táncokra (koreográfia: Csömör Marcell), az erőteljes színészi jelenlétre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.