Fregoli, a híres szeparépincér halála keltette fel az érdeklődését, aztán rátalált Freystädtler Flórára, vagyis a vörös bárónéra (Ullmann Mónika), Székely Vladimir rendőrkapitány-helyettesre (Mihályfi Balázs) és a bűnügyi tudósító Tábori Kornélra (Szemenyei János). Székely és Tábori együtt írták a Bűnös város Budapest című kötetet. A negyedik szereplő a dalokat zongorán kísérő Eleonóra (Károly Katalin), akit időnként a három színész szintén bevon a játékba. Prózai alakítása aprócska, elegáns és nyugodt hanghordozása egy rezonőréhez hasonlít inkább.
Ismert kuplék, operettszámok és sanzonok csendülnek föl, miközben a trió azt a műsort gyakorolja, amelynek az előadásán a publikumot szeretnék leleplezni. Halljuk például Fényes Szabolcs Haccáré, haccacáréját, mely sláger még úgy is nosztalgikus érzéseket kelt bennünk, hogy nincs mögötte egy operettnyi show (talán pont azért jó újból elővenni). Réczei hősei nem akarnak vérprofinak mutatkozni, esendőek és groteszkek. Mintha Rejtő Jenő figurái csetlenének-botlanának a pesti mulatók világában. Károly Katalint kivéve mindnyájan ripacskodnak, ami talán elvárása is a műfajnak, az előadás mégsem izzadtságszagú.
Ullmann télies öltözékben – kesztyűben, kalapban és a nyaka köré tekert prémben – lép a színre, jelenetenként fokozatosan kerülnek le róla a rétegek, míg a végén már csak egy lenge charlestonruha takarja. Plusz az elengedhetetlen neccharisnya és magas sarkú. Egy kis neccdarab a férfiak nadrágszára alól is kikandikál. A két férfiöltözék egymás tükörképe: Szemenyeinek a nadrágja fekete-fehér pepitakockás, Mihályfinak a zakója. A díszlet csupán három görgős irodai fémkonténer, amelyekre régiesnek ható, égetett szélű irományokat ragasztottak. De a színpadként szolgáló, belső kertre nyíló terasz, amely az Óbudai Társaskör kétszáz éves műemlék épületének része, nem is szorul rá a díszítésre. Az egyszerű színpadkép illeszkedik az előadás koncepciójához is: minél kevesebb a sallang és a cicoma, annál több figyelem irányulhat az előadás mélyebb rétegeire – valamint a dalokra, a táncokra (koreográfia: Csömör Marcell), az erőteljes színészi jelenlétre.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
