Színház

Laza fröccs

Még egy kört mindenkinek

Kritika

A magyar alkoholfogyasztási statisztikák tükrében, az egymillió alkoholista országában nagyon nem mindegy, hogy egy ilyen, a témába vágó előadás, akarva vagy akaratlanul, milyen üzenetet fogalmaz meg.

Paczolay Béla rendezése olyan, mint egy könnyű nyári fröccs. Ügyesen lavíroz a különböző szélsőséges (miszerint az alkoholfogyasztás a kultúránk magától értetődő, szerves része, illetve pusztít és nyomorba dönt) és a köztes nézőpontok között.

Végül is az előadás alapjául szolgáló, magyarul azonos című filmben is, amelyet a Születésnapot és A vadászatot is jegyző Thomas Vinterberg rendezett, egy „tudományos” kísérletről van szó. Ahogy a filmben, úgy itt is négy kiégett középiskolai tanár próbálja ki, hogy mi történik, ha véralkoholszintjüket – szigorúan nappal és hétköznap – folyamatosan fél ezreléken tartják. Láss csodát: mintha visszatérne beléjük az életközepi válságban elapadt életerő – maguk is meglepődnek, mennyivel szellemesebb, izgalmasabb órákat tartanak, és a Mads Mikkelsen által játszott hős, a történelemtanár Martin mintha még a családjához is közelebb kerülne. A hosszú távú sikerben persze joggal kételkedhetünk, és a csapat végül úgy is dönt, hogy felhagy a munkaidőben való piálással, pardon, kísérletezéssel – már akinek sikerül. A film – az egyetlen tragikus sorsú figurát kivéve – nyitva hagyja a kérdést, hogy kinek mit adott vagy kitől mit vett el ez a kísérlet, még az ikonikus-katartikus-eufórikus zárójelenet, Mikkelsen tánca is rengeteg kérdést vet fel, sőt a film mintha pont annak az ünneplése lenne, hogy az élet sokkal bonyolultabb és titokzatosabb, mint hogy egyszerű válaszokkal beérhessük.

Ezt az összetettséget, sűrűséget a Városmajori Szabadtéri Színpadon bemutatott (és ősztől a Belvárosi Színházban műsorra kerülő) előadás nem tudja visszaadni, de a film tribute-jaként is működő történet a sajátos, színházilag indokolt megoldásoknak köszönhetően új árnyalatokat is kap.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.