Film

Fröccsöntött feminizmus

Greta Gerwig: Barbie

Kritika

Nagyobbat szólt, mint az atombomba Greta Gerwig őrült ötlete, a sztereotip Barbie (az igazi a Matteltől), nem csak számok, de produkciós érték és magunkkal vitt érzések tekintetében is veri a robbantó Oppenheimert (urán és kalap külön kapható).

A marketing ezek után valószínűleg Barbieland-tervként tanítja majd a film körüli felhajtás minden részletét; a Barbenheimer akciótól kezdve a Google idevonatkozó trükkjén és a method dressingen át az óriáskerék rózsaszínbe borulásáig mindent, ami beöltözött, könnyes szemű, állva tapsoló nézők ezreit hozta el még Magyarországra is.

Egy film a világ legmegosztóbb játék babájáról, amely mesterséges(nek tűnő, de valójában csak szokatlanul magas) intelligenciával olyan kulcsszavakat vet be, mint feminizmus, Margot Robbie, Ryan Gosling, nőgyűlölet, John Cena, body positivity, Billie Eilish vagy a nosztalgia. Az AI örül, és találatok tömkelegével áraszt el minket, mi pedig nagyra tátjuk a szánkat a csodálkozástól. A forma annyira tömör és lehengerlő, hogy tartalomra már nem is igazán számítunk. Pedig ezt a vígjátékot épp az különbözteti meg attól a merchandising terméktől, amelynek feltételezték, hogy a stíluspornót valódi és mély üzenettel szenteli fel.

Barbie élete nem is lehetne tökéletesebb, minden napja ugyanabban a glamúros idillben telik, az erős nőalakként megjelenő barátnőivel, akikkel esténként spontán táncversenyt rendeznek. Egy napon azonban elkezd a halálra gondolni, és ami még ennél is rosszabb, narancsbőr jelenik meg rajta, a történet pedig átvált egy rózsaszín Mátrixba. ahol az öntudatra ébredő Barbie-nak el kell döntenie, hogy saját műanyag világában marad-e és a magas sarkút választja, vagy a szürke és zord valóság Birkenstockját. Odaát meg kell találnia azt a lányt, aki játszik vele, és saját problémáit rávetítve túl valódivá teszi őt. Hamar meggyűlik a baja a gyártójával, amely – ha nem is nyálkaburokban, de – plasztikdobozban tartja az őféléket, és itt szembekerül a Smith ügynöknél jóval idétlenebb Mattel igazgatójával, aki mindenáron vissza akarja üldözni a tudatlanságba. Eközben Ken, Barbie +1 bordája, szintén öntudatra ébred és rájön, hogy Barbieland nőuralmával szemben a valóság kifejezetten a férfiaknak van kitalálva, ezért a plasztikvilágban is igyekszik meghonosítani a patriarchátust.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.