Film

Fröccsöntött feminizmus

Greta Gerwig: Barbie

Kritika

Nagyobbat szólt, mint az atombomba Greta Gerwig őrült ötlete, a sztereotip Barbie (az igazi a Matteltől), nem csak számok, de produkciós érték és magunkkal vitt érzések tekintetében is veri a robbantó Oppenheimert (urán és kalap külön kapható).

A marketing ezek után valószínűleg Barbieland-tervként tanítja majd a film körüli felhajtás minden részletét; a Barbenheimer akciótól kezdve a Google idevonatkozó trükkjén és a method dressingen át az óriáskerék rózsaszínbe borulásáig mindent, ami beöltözött, könnyes szemű, állva tapsoló nézők ezreit hozta el még Magyarországra is.

Egy film a világ legmegosztóbb játék babájáról, amely mesterséges(nek tűnő, de valójában csak szokatlanul magas) intelligenciával olyan kulcsszavakat vet be, mint feminizmus, Margot Robbie, Ryan Gosling, nőgyűlölet, John Cena, body positivity, Billie Eilish vagy a nosztalgia. Az AI örül, és találatok tömkelegével áraszt el minket, mi pedig nagyra tátjuk a szánkat a csodálkozástól. A forma annyira tömör és lehengerlő, hogy tartalomra már nem is igazán számítunk. Pedig ezt a vígjátékot épp az különbözteti meg attól a merchandising terméktől, amelynek feltételezték, hogy a stíluspornót valódi és mély üzenettel szenteli fel.

Barbie élete nem is lehetne tökéletesebb, minden napja ugyanabban a glamúros idillben telik, az erős nőalakként megjelenő barátnőivel, akikkel esténként spontán táncversenyt rendeznek. Egy napon azonban elkezd a halálra gondolni, és ami még ennél is rosszabb, narancsbőr jelenik meg rajta, a történet pedig átvált egy rózsaszín Mátrixba. ahol az öntudatra ébredő Barbie-nak el kell döntenie, hogy saját műanyag világában marad-e és a magas sarkút választja, vagy a szürke és zord valóság Birkenstockját. Odaát meg kell találnia azt a lányt, aki játszik vele, és saját problémáit rávetítve túl valódivá teszi őt. Hamar meggyűlik a baja a gyártójával, amely – ha nem is nyálkaburokban, de – plasztikdobozban tartja az őféléket, és itt szembekerül a Smith ügynöknél jóval idétlenebb Mattel igazgatójával, aki mindenáron vissza akarja üldözni a tudatlanságba. Eközben Ken, Barbie +1 bordája, szintén öntudatra ébred és rájön, hogy Barbieland nőuralmával szemben a valóság kifejezetten a férfiaknak van kitalálva, ezért a plasztikvilágban is igyekszik meghonosítani a patriarchátust.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.