Film

Fröccsöntött feminizmus

Greta Gerwig: Barbie

Kritika

Nagyobbat szólt, mint az atombomba Greta Gerwig őrült ötlete, a sztereotip Barbie (az igazi a Matteltől), nem csak számok, de produkciós érték és magunkkal vitt érzések tekintetében is veri a robbantó Oppenheimert (urán és kalap külön kapható).

A marketing ezek után valószínűleg Barbieland-tervként tanítja majd a film körüli felhajtás minden részletét; a Barbenheimer akciótól kezdve a Google idevonatkozó trükkjén és a method dressingen át az óriáskerék rózsaszínbe borulásáig mindent, ami beöltözött, könnyes szemű, állva tapsoló nézők ezreit hozta el még Magyarországra is.

Egy film a világ legmegosztóbb játék babájáról, amely mesterséges(nek tűnő, de valójában csak szokatlanul magas) intelligenciával olyan kulcsszavakat vet be, mint feminizmus, Margot Robbie, Ryan Gosling, nőgyűlölet, John Cena, body positivity, Billie Eilish vagy a nosztalgia. Az AI örül, és találatok tömkelegével áraszt el minket, mi pedig nagyra tátjuk a szánkat a csodálkozástól. A forma annyira tömör és lehengerlő, hogy tartalomra már nem is igazán számítunk. Pedig ezt a vígjátékot épp az különbözteti meg attól a merchandising terméktől, amelynek feltételezték, hogy a stíluspornót valódi és mély üzenettel szenteli fel.

Barbie élete nem is lehetne tökéletesebb, minden napja ugyanabban a glamúros idillben telik, az erős nőalakként megjelenő barátnőivel, akikkel esténként spontán táncversenyt rendeznek. Egy napon azonban elkezd a halálra gondolni, és ami még ennél is rosszabb, narancsbőr jelenik meg rajta, a történet pedig átvált egy rózsaszín Mátrixba. ahol az öntudatra ébredő Barbie-nak el kell döntenie, hogy saját műanyag világában marad-e és a magas sarkút választja, vagy a szürke és zord valóság Birkenstockját. Odaát meg kell találnia azt a lányt, aki játszik vele, és saját problémáit rávetítve túl valódivá teszi őt. Hamar meggyűlik a baja a gyártójával, amely – ha nem is nyálkaburokban, de – plasztikdobozban tartja az őféléket, és itt szembekerül a Smith ügynöknél jóval idétlenebb Mattel igazgatójával, aki mindenáron vissza akarja üldözni a tudatlanságba. Eközben Ken, Barbie +1 bordája, szintén öntudatra ébred és rájön, hogy Barbieland nőuralmával szemben a valóság kifejezetten a férfiaknak van kitalálva, ezért a plasztikvilágban is igyekszik meghonosítani a patriarchátust.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.