Koncert

Légy punk mindhalálig

Iggy Pop

Kritika

Nemrég Paul McCartney viccelődve beszólt Bruce Springsteennek, hogy miatta kell mindenkinek hosszú koncertet adnia, pedig neki sem lehet tiszta a lelkiismerete.

Leginkább ő és a Rolling Stones okolható azért, hogy a színpadra állás korhatára alaposan kitolódott. Sőt, lényegében megszűnt – egyre inkább úgy tűnik, hogy a rockzene nagy öregjei az utolsó leheletükig koncertezni fognak, útmutatást adva ezzel az utánuk jövő nemzedékeknek.

Az immáron 76 éves Iggy Pop is azon előadók sorát erősíti, akik nem hajlandók nyugdíjba vonulni, ráadásul, ahogy arról mi is beszámoltunk, a James Newell Osterberg néven anyakönyvezett punklegenda az év legelején karrierje egyik legjobb lemezével (Every Loser) rukkolt elő, szóval kreatív szempontból is jó formában van. Ötödik (ha a Stooges itteni koncertjeit is beleszámítjuk, akkor hetedik) magyarországi fellépésé­nek kissé szokatlan a helyszíne: mint az ismert, ebben az évben Európa kulturális fővárosa Veszprém, és az újonnan megnyitott előadóhelyen, a Gyárkertben az idén olyan nevek bukkannak/bukkantak fel, mint a Kraftwerk, Róisín Murphy, a Franz Ferdinand vagy a Morcheeba. És persze Iggy.

A kezdés 20 órára van kiírva, de csak 20.30-kor lép színpadra a zenekar egy instrumentális dallal, amely Iggy gitárosának, a Noveller néven alkotó Sarah Lipstate-nek a szerzeménye; a dalban a művésznő a hangszerét egy hegedűvonóval nyüstöli. Aztán a főhős is elősasszézik védjegyszerű aszimmetrikus mozdulataival, és még el sem kezd énekelni, már le is dobja a mellényét, és meztelen felsőtesttel vezényli le a bulit. Utoljára 2019-ben láttuk a Budapest Parkban, és az intenzitást és fizikai formát látva ő azóta inkább csak fiatalodott; legfeljebb mi öregedtünk négy évet. Az ars poeticának is beillő Five Foot One-nal indítja a show-t, folyamatosan röpködnek az F betűs szavak, aztán máris ugrik a régmúltba a T.V. Eye-jal, és később még további kilenc Stooges-dalt ad elő.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.