Film

Madarász, madarász!

David O. Russell: Amszterdam

Kritika

Vincente Minnelli, George Cukor, Mike Nichols – pár név azok közül, akiket hagyományosan színészek rendezőjének (actor’s director) szokás nevezni.

Filmjeik rendszerint egy-egy erős alakításra épülnek, a művészek pedig szívesen játszanak irányításuk alatt, mert nemcsak engedi kibontakozni őket, de nevük rendszerint garancia sikerre és díjakra. Közéjük tartozik David O. Russell is, aki Melissa Leót, Christian Bale-t és Jennifer Lawrence-t is Oscarhoz segítette már. Az Amszterdamhoz a tőle megszokott módon ismét olyan elképesztő színészgárdát hozott össze, mely all-star válogatottnak is beillene: a főszereplő trió (Christian Bale, Margot Robbie, John David Washington) mellett a legapróbb epizódszerepekben is olyan sztárok tűnnek fel, mint Robert De Niro, Chris Rock vagy Mike Myers. Sőt már-már hivalkodó módon Taylor Swift, a világ egyik legnagyobb popsztárja csak azért jelenik meg aggódó arccal, hogy öt percen belül egy kocsi alá lökve lelje halálát – természetesen a statisztaszerepnek beillő merénylő szerepét is egy ismert arc, Timothy Olyphant alakítja.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy Russell egy Hollywood-szerte kedvelt figura volna – épp ellenkezőleg, botrányai miatt egy ideje már a cancel culture látókörében táncol, híre pedig ironikus módon épp a színészek között a legborzalmasabb. Első jelentősebb sikere, a Sivatagi cápák forgatásakor olyan csúnyán bánt a stábbal, különösen egy statisztával, hogy végül George Clooney-nak kellett rendet tennie. Egzisztenciális komédiája, a Multik haza! készítésekor mániákusan kikelt és lepicsázta egyik szereplőjét, Lily Tomlint – arról nem is beszélve, hogy a legenda szerint úgy csaklizta el Christopher Nolan Mementójából Jude Law-t a filmbe, hogy egy partin Nolan fejét satuba fogva tartott kiselőadást neki a művészi szolidaritásról. Az Amerikai botrány idején Amy Adams életét tette pokollá, ekkor Christian Bale-nek kellett mediátort játszani a rendező és a női főszereplő között. Saját transzgender unokahúga, Nicole Peloquin fel is jelentette: a vád szerint felajánlotta, hogy pár gyakorlattal segít neki színészi karrierjében, ám eközben a pólója alá nyúlkálva abuzálta őt. Mindezek alapján a Russell-lel való munka inkább afféle kiképzőtábornak tűnik, ahova csak azért érdemes benevezni a színészeknek, mert a rendező filmjei különösen népszerűek az Oscar-szavazók köreiben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.