Az olykor otthonosnak tűnő gömbhéjunk falán megtörő fény át is rajzolhatja az ismerősnek hitt képeket, hogy aztán önmagunkkal kelljen farkasszemet néznünk a tükröződésben. És arra is érdemes felkészülni, hogy a buborékunk bármelyik pillanatban kipukkanhat.
A belsejének csendje azonban alkalmat ad a szemlélődésre, nyugalmat az elmerüléshez egy olyan világban, ahol a verseket összekötő, legváratlanabb pillanatokban visszatérő szimbólumok közül csak egy a gömb, a körkörösség vágyott tökéletessége. Mert „minden előzménytől újabb előzményig vezet út”, és az előzmények végtelen sorában a mitologikus alakok, a különböző fantasy történetek sárkányai és a határon túli magyar irodalom múltjának referenciapontjai együtt mutatnak a jelen felé. Bármennyire széttartónak tűnik ez a tematikai keret, Balázs Imre József uralni tudja saját mítoszait, miközben, ha kell, el is meri engedni magát azok sodrásában. A kötet szikár és látszólag légmentesen zárt prózaversei egy pillanatra sem tűnnek száraznak. Formai és gondolati paradoxonok széthullásának lélegzetelállító sorozata az Éjszakák a zenben. Végtelenül megnyugtató, ugyanakkor sokszor felkavaró, ahogy a költő újra és újra képes „megfogalmazni egy mondatot, majd annak ellentétét úgy, hogy az is igaz legyen”. Mindezt az (ön)irónia és az (ön)reflexió felhangjaival.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
