Könyv

Mantrafelhő

Balázs Imre József: Éjszakák a zenben

Kritika

A kötet verseit olvasva mintha egy buborékba kerülnénk. De nem abba a fajtába, amely távol tartja a külvilágot, éppen ellenkezőleg. A gömb homorú fala időnként torzítja a kinti látványt, máskor élesebbé teszi a részleteket, aki pedig kívülről pillant ránk, minket láthat torzabbnak akár.

Az olykor otthonosnak tűnő gömbhéjunk falán megtörő fény át is rajzolhatja az ismerősnek hitt képeket, hogy aztán önmagunkkal kelljen farkasszemet néznünk a tükröződésben. És arra is érdemes felkészülni, hogy a buborékunk bármelyik pillanatban kipukkanhat.

A belsejének csendje azonban alkalmat ad a szemlélődésre, nyugalmat az elmerüléshez egy olyan világban, ahol a verseket összekötő, legváratlanabb pillanatokban visszatérő szimbólumok közül csak egy a gömb, a körkörösség vágyott tökéletessége. Mert „minden előzménytől újabb előzményig vezet út”, és az előzmények végtelen sorában a mitologikus alakok, a különböző fantasy történetek sárkányai és a határon túli magyar irodalom múltjának referenciapontjai együtt mutatnak a jelen felé. Bármennyire széttartónak tűnik ez a tematikai keret, Balázs Imre József uralni tudja saját mítoszait, miközben, ha kell, el is meri engedni magát azok sodrásában. A kötet szikár és látszólag légmentesen zárt prózaversei egy pillanatra sem tűnnek száraznak. Formai és gondolati paradoxonok széthullásának lélegzetelállító sorozata az Éjszakák a zenben. Végtelenül megnyugtató, ugyanakkor sokszor felkavaró, ahogy a költő újra és újra képes „megfogalmazni egy mondatot, majd annak ellentétét úgy, hogy az is igaz legyen”. Mindezt az (ön)irónia és az (ön)reflexió felhangjaival.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.