Könyv

Meg kell hallgatni

Manon Uphoff: Zuhan, mintha szállna

Kritika

Az író nem akarja megírni, az olvasó nem akarja elolvasni.

A gyermekeket érő szexuális abúzus – mármint a tényleges abúzus, és nem az, amit az LMBTQ vagy egy kiállítási fotó megjelenít – sokkal gyakoribb, mint feltételeznénk. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) 2014-ben közzétett anonim, reprezentatív felmérése szerint a nők 12 százaléka vált 15 éves kora előtt felnőtt által elkövetett szexuális erőszak áldozatává, az érintett férfiak arányát más szervezetek 5 százalék körülire becsülik. Ennek ellenére a gyerekek tényleges szexuális bántalmazása az egyik, ha nem a legnagyobb társadalmi tabu.

Az irodalomban sem találkozunk vele túl gyakran, ezért ha mégis foglalkozik vele egy-egy mű, az bevésődik az emlékezetünkbe. Ilyen Alice Walker Bíborszín (megjelent Kedves Jóisten! címmel is) vagy Sapphire Push című regénye (ebből az Irodalmi Centrifuga c. blogon jelentek meg részletek magyarul). A magyar szerzők közül, bő tíz éve, Anoni Mara (Berkesi Zsuzsa) és Czapáry Veronika dolgozták fel a témát Bűn vagy bűnhődés, illetve Megszámolt babák című könyveikben.

Az itt tárgyalt önéletrajzi regény erről is szól. Manon Uphoff 1962-es születésű, számos díjjal kitüntetett holland író, forgató­könyv­író és képzőművész már több mint húsz könyvet jegyez, magyarul most olvashatunk tőle először, Daróczi Anikó néderlandisztikára szakosodott irodalomtörténész fordításában. A könyv a saját trauma művészi feldolgozása. A szerző nemcsak a saját, hanem egyúttal testvéreinek, valamint a másod- és harmadgenerációs érintetteknek a történetét is feldolgozza, nyolc fejezetre tagolva. A borító a bántalmazó apára utaló Minótaurosz-metaforát jelenít meg, a szerző installációjának felhasználásával. Ránézésre kompakt kis könyv, a szöveg azonban sűrű, lassan befogadható. Már az első mondat megadja a baljós alaphangot: „Olvasó, én ezt a történetet nem akartam elmondani.” Miért tette meg mégis? Mert egyik nővére elsorvadása, majd tragikus halála – lezuhant a lépcsőn – előhívta eltemetett emlékeit és felizzította dühét: az érzést, amely nők számára nem megengedett, és csak az emberi szférától eltávolodva, „boszorkányszombatokon” élhetik meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.