Könyv

Meg kell hallgatni

Manon Uphoff: Zuhan, mintha szállna

Kritika

Az író nem akarja megírni, az olvasó nem akarja elolvasni.

A gyermekeket érő szexuális abúzus – mármint a tényleges abúzus, és nem az, amit az LMBTQ vagy egy kiállítási fotó megjelenít – sokkal gyakoribb, mint feltételeznénk. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) 2014-ben közzétett anonim, reprezentatív felmérése szerint a nők 12 százaléka vált 15 éves kora előtt felnőtt által elkövetett szexuális erőszak áldozatává, az érintett férfiak arányát más szervezetek 5 százalék körülire becsülik. Ennek ellenére a gyerekek tényleges szexuális bántalmazása az egyik, ha nem a legnagyobb társadalmi tabu.

Az irodalomban sem találkozunk vele túl gyakran, ezért ha mégis foglalkozik vele egy-egy mű, az bevésődik az emlékezetünkbe. Ilyen Alice Walker Bíborszín (megjelent Kedves Jóisten! címmel is) vagy Sapphire Push című regénye (ebből az Irodalmi Centrifuga c. blogon jelentek meg részletek magyarul). A magyar szerzők közül, bő tíz éve, Anoni Mara (Berkesi Zsuzsa) és Czapáry Veronika dolgozták fel a témát Bűn vagy bűnhődés, illetve Megszámolt babák című könyveikben.

Az itt tárgyalt önéletrajzi regény erről is szól. Manon Uphoff 1962-es születésű, számos díjjal kitüntetett holland író, forgató­könyv­író és képzőművész már több mint húsz könyvet jegyez, magyarul most olvashatunk tőle először, Daróczi Anikó néderlandisztikára szakosodott irodalomtörténész fordításában. A könyv a saját trauma művészi feldolgozása. A szerző nemcsak a saját, hanem egyúttal testvéreinek, valamint a másod- és harmadgenerációs érintetteknek a történetét is feldolgozza, nyolc fejezetre tagolva. A borító a bántalmazó apára utaló Minótaurosz-metaforát jelenít meg, a szerző installációjának felhasználásával. Ránézésre kompakt kis könyv, a szöveg azonban sűrű, lassan befogadható. Már az első mondat megadja a baljós alaphangot: „Olvasó, én ezt a történetet nem akartam elmondani.” Miért tette meg mégis? Mert egyik nővére elsorvadása, majd tragikus halála – lezuhant a lépcsőn – előhívta eltemetett emlékeit és felizzította dühét: az érzést, amely nők számára nem megengedett, és csak az emberi szférától eltávolodva, „boszorkányszombatokon” élhetik meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„A Száraz november azoknak szól, akik isznak és inni is akarnak” – így készítették elő a Kék Pont kampányát

Az idén már kilencedik alkalommal elindított kampány hírét nem elsősorban a plakátok juttatják el az emberekhez, hanem sokkal inkább a Kék Pont önkéntesei, akik a Száraz november nagyköveteiként saját közösségeikben népszerűsítik a kezdeményezést, sőt, néhány fővárosi szórakozóhely pultjaira „száraz” itallapokat is visznek.

Állami támogatás, pályázatírás, filozófia – Kicsoda a halloweeni tökfaragást megtiltó zebegényi polgármester?

Ferenczy Ernő még alpolgármesterként tevékenyen részt vett abban, hogy az előző polgármester illetményét ideiglenesen felfüggesszék. Közben saját vállalkozása tetemes állami támogatásokban részesült. Zebegény fura urát úgy ismerik, mint aki alapvetően nem rosszindulatú, de ha elveszíti a türelmét, akkor stílust vált. 

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.