Könyv

Meg kell hallgatni

Manon Uphoff: Zuhan, mintha szállna

Kritika

Az író nem akarja megírni, az olvasó nem akarja elolvasni.

A gyermekeket érő szexuális abúzus – mármint a tényleges abúzus, és nem az, amit az LMBTQ vagy egy kiállítási fotó megjelenít – sokkal gyakoribb, mint feltételeznénk. Az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének (FRA) 2014-ben közzétett anonim, reprezentatív felmérése szerint a nők 12 százaléka vált 15 éves kora előtt felnőtt által elkövetett szexuális erőszak áldozatává, az érintett férfiak arányát más szervezetek 5 százalék körülire becsülik. Ennek ellenére a gyerekek tényleges szexuális bántalmazása az egyik, ha nem a legnagyobb társadalmi tabu.

Az irodalomban sem találkozunk vele túl gyakran, ezért ha mégis foglalkozik vele egy-egy mű, az bevésődik az emlékezetünkbe. Ilyen Alice Walker Bíborszín (megjelent Kedves Jóisten! címmel is) vagy Sapphire Push című regénye (ebből az Irodalmi Centrifuga c. blogon jelentek meg részletek magyarul). A magyar szerzők közül, bő tíz éve, Anoni Mara (Berkesi Zsuzsa) és Czapáry Veronika dolgozták fel a témát Bűn vagy bűnhődés, illetve Megszámolt babák című könyveikben.

Az itt tárgyalt önéletrajzi regény erről is szól. Manon Uphoff 1962-es születésű, számos díjjal kitüntetett holland író, forgató­könyv­író és képzőművész már több mint húsz könyvet jegyez, magyarul most olvashatunk tőle először, Daróczi Anikó néderlandisztikára szakosodott irodalomtörténész fordításában. A könyv a saját trauma művészi feldolgozása. A szerző nemcsak a saját, hanem egyúttal testvéreinek, valamint a másod- és harmadgenerációs érintetteknek a történetét is feldolgozza, nyolc fejezetre tagolva. A borító a bántalmazó apára utaló Minótaurosz-metaforát jelenít meg, a szerző installációjának felhasználásával. Ránézésre kompakt kis könyv, a szöveg azonban sűrű, lassan befogadható. Már az első mondat megadja a baljós alaphangot: „Olvasó, én ezt a történetet nem akartam elmondani.” Miért tette meg mégis? Mert egyik nővére elsorvadása, majd tragikus halála – lezuhant a lépcsőn – előhívta eltemetett emlékeit és felizzította dühét: az érzést, amely nők számára nem megengedett, és csak az emberi szférától eltávolodva, „boszorkányszombatokon” élhetik meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.

Aki a hidegből jött

Bizonyára a titkosszolgálatok működése iránti nem szűnő érdeklődés is magyarázza, miért jelenik meg oly sok e tárgyba tartozó elemzés, átfogó történeti munka, esettanulmány, memoár, forrásközlés.

Szerbia kontra Szerbia: az ország, amely saját magával vív harcot

  • Végel László
Tavaly november elsején 11 óra 52 perckor leomlott a felújított újvidéki pályaudvar előtetője, 15 ember halálát okozva. Senki nem látta előre, hogy a szerencsétlenség immár közel tíz hónapja tartó zűrzavart és válságot idéz elő. A Vučić-rezsim azonban nem hátrál.