Nemcsak az történik, hogy néhány játszó elvegyül köztünk, hogy aztán mellőlünk kiabáljanak be, és nemcsak az, hogy Gregor (Tőtős Ádám) az átváltozása után is velünk üli (szinte végig) az előadást, hanem ténylegesen mi vagyunk a főhős csápjai, rágószervei, szelvényei és a száz féreglába is. Nem elég, hogy szinte önkéntelenül bevonódnánk, folyton be is vonnak. „Igen vagy nem?” – szegezi nekünk a kérdést Grete (Trabalka Cecília), és nekünk udvarol Ingrid (Tasnádi-Sáhy Noémi) is, akit elbűvölnek a csáprágók. Ő volt az „ember Gregor” barátnője, és miközben tovább teszi a szépet a „féreg Gregornak”, az orvossal (Szotyori József) szintén kokettál. De az alkotók nem állnak meg itt.
Az izgatott családot mi is Gregor nézőpontjából látjuk: egy szárnyas teraszajtó foltos kazettás üvegjein át, a szoba csillárjának sárgás fényében; torzítva, mintegy „féregszemüvegen” keresztül érzékeljük a benti jeleneteket. A szereplők sárgás-zöldes fényekben derengenek, akárha nem emberi spektrumban látszódnának (díszlet: Szakács Ferenc). Hangjaik is tompán jutnak el hallószerveinkhez. Amikor a család rátöri az erkélyajtót Gregorra, és a színészek kilépnek a szobából, olyan ravaszul vannak megvilágítva, hogy csak fekete körvonalukat látjuk. A rendező egy másik Kafka-regényre is tesz utalást: a papírok a Levél apámtól című műből kerülnek a szekrénybe.
A kafkai abszurd kabarés elemekkel keveredik; szórakozva borzongunk, ami egy nyári szabadtéri színházi estén mindenképpen előny. Leginkább akkor zökkenünk ki, amikor minden elsötétül, és az egyik férfi szereplő (Kocsis Gyula) köztünk ülve eljátssza, hogy ő a nézőterek állandóan jelen lévő, krónikus köhögésben szenvedő idős hölgy nézője, aki óvatoskodva, ám annál hangosabb csörgéssel-zörgéssel veszi ki retiküljéből és csomagolja ki a mentolos cukorkát – miközben persze neki áll feljebb, még be is kiabál. A helyzetkomikumra épülő magánszámon fogjuk a hasunkat, miközben agyunk egy távoli sarkában azon kattogunk, hogyan férhet meg ilyen problémátlanul Kafka a jelenünkkel. Kárpátiék remekül komponálják meg az előadást: annyira lefoglal minket féreg mivoltunk, hogy már egy olyan obszcén jeleneten sem ütközünk meg, amilyen mellett rendes körülmények közt nem mennénk el szó nélkül.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
