Színház

Mi végre, mi végre?

Mi van veled, Akárki?

Kritika

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

S ha nincs, hogyan lehetne? Az alkotók most arra hívnak, bevetve a részvételi színház számos eszközét, hogy közösen gondolkodjunk a boldogulás lehetőségein.

S máris valamiféle definíción gondolkodunk. A performance jellegű előadás fókusza a 15. századi Jedermann (Akárki) című moralitásjátékon alapul, ahol Akárki egy az élete végére, a számadáshoz érkező ember. A személye lényegtelen, akárki lehet. A „mindenki vegye magára”, „mindenkire vonatkozik” és a brechti elidegenítés technikája itt is megjelenik, amikor Manyasz Erika és Hajmási Dávid egyszer csak a közönség soraiban hangosan suttogni kezdenek arról, hogy mi történik a színpadon, miért is kellett ide eljönniük. Megjelenítik a „tipikus nézőt”. Aztán egy ponton felállnak és csettintésre máris játszókká, teljes mértékben a produkció részévé válnak.

Tényleg csettintésre: az előadás kezdetén ugyanis Darázs Ádám bevezet minket a produkció keretrendszerébe, a soundpainting alapmódszertanába. Ennek lényege, hogy mi, nézők és színészek biztosítjuk a különböző színű, magasságú és erősségű hangokat aszerint, hogy Darázs mit vezényel a kezével és a karjával. Például a kezdet kezdetén azt vezényli nekünk, hogy vessük papírra, számunkra mi az élet értelme. Ezek a cetlik később jutnak szerephez.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.