Budapest csatornázásának története

Mindent elnyel

Lokál

Régi szabály, hogy ami egyszer bement, annak ki is kell jönnie. E folyamat áll a Kiscelli Múzeum Kloáka, kanális, klozet című kiállításának középpontjában.

A tisztánlátást sokáig a viktoriánus (ál)szemérem hátráltatta, ám szerencsére változnak az idők, és immár a gyümölcsöző multidiszciplináris kutatások tárgya az illemhely-fürdőszoba-csatornarendszer születésének, kialakulásának, fejlődésének története, illetve a használatával összefüggő szokásrendszer változása. A Molnár Álmos és Perényi Roland kurátorok összeállította – frappáns módon a múzeum kazamataszerű pincerendszerében helyet kapó – multimédiás kiállítás gazdag tárgyfelhozatalával, vizuális, művészeti illusztrációival, videóinstallációival, végtelenítve pergő filmrészleteivel és a falakon olvasható tengernyi nyomtatott információval mind azt szolgálja, hogy megértsük, mit köszönhetünk az elmúlt másfél évszázadnak. A vízöblítéses WC, a csap, a mosdó, a fürdőkád és az ezek végén tátongó, mindent elnyelő csatorna bizony az utóbbi pár évszázad leleményei, a hozzájuk vezető út pedig minden értelemben rögösnek és kevéssé illatozónak bizonyult.

Párhuzamos pottyantók

Ahogy a távoli múltból itt elhelyezett tárgyakat és rekonstruált szituációkat végignézzük, nyilvánvalóvá válik, hogy a gondot ez esetben is a civilizáció és a történelem hajnalától mind erőteljesebb városiasodás okozta. Túl sok ember túl kis helyre zsúfolva, aminek rendre az lett a következménye, hogy a temérdek fekália, vizelet és a háztartási-konyhai hulladék (plusz jó pár állattetem) feltorlódva pokoli bűzzel árasztotta el az emberek lakókörnyezetét. Ez még akkor is szinte elviselhetetlen lehetett, ha tudjuk, hogy a régi korok emberei a maitól radikálisan eltérő higiéniai normák szerint éltek. Nos, a kiállítás tanulsága szerint már a középkorban is megpróbáltak tenni ez ellen – kifejezetten szellemes a várakban kialakított párhuzamos kötésű pottyantórendszerek ábrázolása. Más kérdés, hogy vízöblítés híján itt is feltört a szag, a fekália pedig többnyire a várak körüli (azok védelmét szolgáló) pangó vizekbe ömlött, s bűzlő mocsárrá változtatta azokat – cserébe az ostromlóknak is rendre fertőző szartengeren kellett átgázolniuk.

A kiállítás precízen okadatolja, hogy a rég letűnt civilizációk is kénytelenek voltak szembenézni az ürítés urbanisztikai, infrastrukturális, illetve higiéniai kihívásaival. A római kor közösségi térként is szolgáló (a kiállításon is rekonstruált) pottyantós latrinái közepén mindig ott volt egy ecetes vízbe mártott kefe vagy szivacs, amellyel mindenki kitörölhette. Mai tudásunkkal naivan úgy vélhetnénk, hogy talán eleink is tisztában lehettek a voltaképpen évezredeken át fennálló tűrhetetlen higiéniai helyzet és a rendre kiadós demográfiai veszteséget okozó ragályos megbetegedések közötti kapcsolattal. De ez nem így volt. A tárlat is hangsúlyozza, hogy legkorábban a 19. század rettegett kolerajárványai idején merült fel, hogy a szennyvízzel fertőződött ivóvíz is terjesztheti a járványt. Az akkori népesség nagy szerencséjére ez már annak előtte lépésekre sarkallta a városvezetőket, hogy a tudomány (inkább már a 19. század végén) oksági kapcsolatot talált volna a betegségek és a sok esetben a szennyvízben tenyésző kórokozók között. Ekkortól próbálnak gondoskodni arról, hogy mindenkinek jusson tiszta ivó- és fürdővíz, másrészt az elhasznált víz anyagcseretermékeink társaságában megtalálja az utat a város gyomra és bélrendszere felé – ráadásul úgy, hogy közben ne szennyezze be az erre érzékeny vízforrásokat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

„Boldog békeévek”

A több mint kétszáz műtárgyat felvonultató kiállítás fókuszában a szecessziós plakátművészet és reklámgrafika áll, a magyar művészetnek az az aranykora, amikor összhangba került a nyugati művészeti törekvésekkel, radikálisan modernizálva a kiegyezést követő évtizedek (fél)feudalista, konzervatív, a historizmus béklyóiba zárt világát.

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Séta a Holdon

A miniszterelnök május 9-i tihanyi beszédével akkora lehetőséget kínált fel Magyar Péternek a látványos politikai reagálásra, hogy az még a Holdról is látszott.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.

Egyszerű világpolgár, hídépítő

  • Mártonffy Marcell

Észak-amerikai pápára senki sem számított. Íratlan szabály volt – állítják bennfentesek –, hogy jezsuita és amerikai szóba sem jöhet. A szilárd alapelv egyik fele 2013-ban, másik fele 2025. május 8-án dőlt meg. A Chicago környékéről származó Robert Francis Prevost bíboros a megbízható szakértők listáján sem szerepelt a legesélyesebbek között. A fehér füst azonban meglepően hamar előgomolygott a Sixtus-kápolna ideiglenes kéményéből.