Lemez

Nem a régi nóta

Pionír megjelenések az idei lemezpiacon

Kritika

A klasszikus zeneipar már kitermelte magából azokat az albumokat, amelyeket azóta is etalonként emelnek a magasba, és viszonyítási pontként használnak a későbbi generációk előtt.

Glenn Gould vagy Schiff András Bach-interpretációja, Solti György operafelvételei, Karajan Beethoven-, illetve Bernstein Mahler-lemezei után úgy tűnhet, kevés szükség van rá, hogy évről évre újabb és újabb kiadványokon megjelenjen a komolyzenei repertoár magja. Mégis ez történik. Az év egyik legjobb lemeze Szemjon Bicskov felvétele volt Mahler Titán-szimfóniájából, egy olyan klasszikusból, amelyet háromhavonta meghallgathatunk valamelyik fővárosi koncertteremben is. Ha már nem a lemezipar emel fel és avat szupersztárrá szólistákat és karmestereket, elkerülhetetlen a kérdés: mivel lehet feltűnést kelteni a lemez­iparban? Összegyűjtöttünk néhány 2023-as megjelenést azoknak, akik tényleg újdonságokra, és nem a sokszor hallott repertoárdarabokra kíváncsiak a streaming platformokon.

A klasszikus zene macsó világában még mindig felkapjuk a fejünket, ha egy vonósnégyes csak nőkből áll. Az Aizuri Quartet munkája persze nem ezért értékes, hanem azért, mert sokkal nagyobb kanállal merítenek nyolc–tíz évszázad zenei repertoárjából. Az Earth­drawn Skies című lemez (Azica Records) például Hildegard von Bingen 12. századi liturgikus költeményével kezdődik, majd egy jamaicai születésű zeneszerzőnő, Eleanor Alberga 1993-ban komponált vonósnégyesével folytatódik, mely művet állítólag az a tény inspirált, hogy minden anyag csillagporból származik a galaxisunkban. S bár az ilyesféle pszeudo­spirituális álmélkodások hallatán joggal húzza fel a szemöldökét az ember, azt nem lehet elvitatni, hogy a kvartett magával ragadó, és az európai nagyok, Bartók vagy Sosztakovics műfaji hagyományainak szerves folytatása. Nem véletlenül illeszkedik olyan szépen Sibelius lírai, önvallomásos d-moll vonósnégyeséhez s a homályba burkolózó örmény pap, Komitasz népdalfeldolgozásaihoz, amelyek tényleg nem állnak messze a mi folklorista zeneirodalmunktól. Az Aizuri Quartet lemeze az idei év egyik meglepetése, mert bár előző megjelenéseikhez képest (Blueprinting, 2018; The Bells Bow Down, 2020) konvencionálisabb műsort prezentálnak, nemcsak a koncepciót, hanem a megszólalást illetően is a legnagyobb elismerést érdemlik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.