Könyv

Nem éri be

Béres Edina: Maga ki?

Kritika

Nem tartom a szülést a női lét elengedhetetlen esszenciájának. Az is meglepett, amikor egy nemzetközi feminista work­shopon a saját szülését nevezte meg élete legjelentősebb eseményeként a résztvevők többsége. „Messzemenően hiszek a teremtés tökéletességében, a női test működésének csodájában” – mondja az előszó is.

De aztán ahogy gördültek a történetek, egyik a másik után, hamar beszippantott a szöveg: azon kaptam magam, hogy már én is ott vagyok a leendő anyákkal a szobában, a méhösszehúzódásokat figyelve. És nagyon szerettem volna megölelni Béres Edinát, aki bepillantást engedett ezekbe a bensőséges jelenetekbe, nem mellesleg, a saját küzdelmes életébe.

A kötet hatvan rövid, egymáshoz lazán kapcsoló fejezetből áll. Hol a szerzőről, hol más nőkről szólnak, Béres Edina tehát hol fő-, hol mellékszereplő. Érzékletesen és élvezetesen ír, nem nélkülözve a humort sem. Béres független bába, azaz felsőfokú végzettséggel, működési engedéllyel rendelkező, otthon szülést kísérő szakember. A fogalom jelentését ő maga is fontosnak tartja tisztázni, mert még ma is rengeteg rosszindulatú sztereotípiával kell megküzdenie a bábáknak, illetve az otthon szülő nőknek. A szerző magánéleti veszteségei szívfacsaróak, azt hihetnénk, hogy talán ezekre is igyekszik gyógyírt találni azzal, hogy ennyi életet indít kellő méltósággal útnak, ezzel mintegy arcába nevetve a halálnak, ugyanakkor saját elmondása szerint gyerekkorából ered érdeklődése a szülés iránt.

Miért nem akarják egyes nők intézményben világra hozni a gyereküket? Erre már rögtön a szerző saját születésének körülményei is magyarázatot adhatnak. Az orvosi önkény abban az esetben szerencsére nem vezetett végzetes következményekhez, de így is éppen elég hátborzongató a kiszolgáltatott fiatal nő testével való játszadozás. Nem túlzás azt mondani, hogy szélsőséges esetekben az orvosi bánásmód a nemi erőszakhoz hasonlít, így akik átéltek már ilyet, azok számára különösen fontos lenne biztosítani az otthon, empatikus bábával való szülés lehetőségét. (De az igazán ideális persze az lenne, ha minden szülész-nőgyógyász szakorvos és szülésznő képben lenne a poszttraumás stressz mibenlétével, és egyáltalán, soha, senki nem minősítené „hisztinek” a nő fájdalomjelzését, miközben belenyúlnak vagy varrják.) És akkor a kórházi fertőzésekről még nem is beszéltünk. Pedig ez is valós veszély, ahogy arra sajnos a könyvben is találunk bizonyítékot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.