Könyv

Nem éri be

Béres Edina: Maga ki?

Kritika

Nem tartom a szülést a női lét elengedhetetlen esszenciájának. Az is meglepett, amikor egy nemzetközi feminista work­shopon a saját szülését nevezte meg élete legjelentősebb eseményeként a résztvevők többsége. „Messzemenően hiszek a teremtés tökéletességében, a női test működésének csodájában” – mondja az előszó is.

De aztán ahogy gördültek a történetek, egyik a másik után, hamar beszippantott a szöveg: azon kaptam magam, hogy már én is ott vagyok a leendő anyákkal a szobában, a méhösszehúzódásokat figyelve. És nagyon szerettem volna megölelni Béres Edinát, aki bepillantást engedett ezekbe a bensőséges jelenetekbe, nem mellesleg, a saját küzdelmes életébe.

A kötet hatvan rövid, egymáshoz lazán kapcsoló fejezetből áll. Hol a szerzőről, hol más nőkről szólnak, Béres Edina tehát hol fő-, hol mellékszereplő. Érzékletesen és élvezetesen ír, nem nélkülözve a humort sem. Béres független bába, azaz felsőfokú végzettséggel, működési engedéllyel rendelkező, otthon szülést kísérő szakember. A fogalom jelentését ő maga is fontosnak tartja tisztázni, mert még ma is rengeteg rosszindulatú sztereotípiával kell megküzdenie a bábáknak, illetve az otthon szülő nőknek. A szerző magánéleti veszteségei szívfacsaróak, azt hihetnénk, hogy talán ezekre is igyekszik gyógyírt találni azzal, hogy ennyi életet indít kellő méltósággal útnak, ezzel mintegy arcába nevetve a halálnak, ugyanakkor saját elmondása szerint gyerekkorából ered érdeklődése a szülés iránt.

Miért nem akarják egyes nők intézményben világra hozni a gyereküket? Erre már rögtön a szerző saját születésének körülményei is magyarázatot adhatnak. Az orvosi önkény abban az esetben szerencsére nem vezetett végzetes következményekhez, de így is éppen elég hátborzongató a kiszolgáltatott fiatal nő testével való játszadozás. Nem túlzás azt mondani, hogy szélsőséges esetekben az orvosi bánásmód a nemi erőszakhoz hasonlít, így akik átéltek már ilyet, azok számára különösen fontos lenne biztosítani az otthon, empatikus bábával való szülés lehetőségét. (De az igazán ideális persze az lenne, ha minden szülész-nőgyógyász szakorvos és szülésznő képben lenne a poszttraumás stressz mibenlétével, és egyáltalán, soha, senki nem minősítené „hisztinek” a nő fájdalomjelzését, miközben belenyúlnak vagy varrják.) És akkor a kórházi fertőzésekről még nem is beszéltünk. Pedig ez is valós veszély, ahogy arra sajnos a könyvben is találunk bizonyítékot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.