Színház

Nyomasztó naplemente

Krum

Kritika

Az izraeli Hanoch Levin 1975-ben bemutatott méltán híres tragikomédiájának új interpretációjából pont az nem jön át, amitől izgalmas lenne a darabot épp most elővenni: az élni akarás ereje.

 

Ennek talán az az oka, hogy ebből a változatból éppen az eredeti darab fontos, feloldó erejű eleme az, ami a legfájóbban hiányzott: az abszurd humor. Itt annak „poénkodó” változatát találjuk meg csupán, ez azonban kevés ahhoz, hogy megérintsen, és hogy valóban  ellenpontozni tudja a borzalmakat. Ahogy a végkifejlet talán biztatónak szánt üzenete is mintha félrecsúszna: ahhoz, hogy Krum végre nekiálljon a nagyregénye befejezésének, az kellett, hogy a nő, akit szeretett (Trudy: Szilágyi Csenge) elhagyja őt, meg kellett halnia aggodalmaskodó édesanyjának (Nagy-Kálózy Eszter), az egyetlennek, aki felé a férfi elszámolással tartozna, és legjobb barátjának, az állandóan a létező vagy nem létező betegségével foglalkozó Gloomernek (Ötvös András) is. Üdítő színfolt lehetne ebben a sötétségben egy olasz férfi és egy helyi kikapós, ledér kinézetű nő szerelmi kapcsolata, az viszont híján van mindenféle politikai korrektségnek (és persze a jó ízlésnek). A szerepbeli férfi taplósága (Bertoldo: Brasch Bence) és minden, a szebbik nem irányába tett modortalan gesztusa (pl. a hatósugarába tévedt valamennyi nőnek rámenősen teszi a szépet) amellett, hogy harsányan túljátszott, annyival el is intéződik, hogy mi mást is várhatunk egy olasztól.

A címszerepben remekelő Wunderlich József játéka érzékeny, hitelesen hozza a krisztusi korban lévő, ám még mindig útját kereső, családot alapítani képtelen szerencsétlent. Az orvost alakító Hirtling István alakítása szintén kitűnő, még ha nyúlfarknyi is a szerepe. Háromperces monológjában gondolatmenete az öregedésről és halálról pontos és elgondolkodtató – katartikus a hatása. Milyen kár, hogy a kétfelvonásos előadásban nincsen párja e jelenetnek! Jó még a Gloomert alakító Ötvös András is, nem rajta múlik, hogy poénjai csak ritkán terjeszkednek túl a helyzetkomikumon, ahogy az sem, hogy utolsó jelenete, amelyben – végignézve a naplementét – elköszön az élettől, nem válik szívszorítóvá. Márkus Luca a csúnyácska lúzer lányként (Doopa) fürdik a szerepében: megismerkedése és randevúja Gloomerrel az est legviccesebb epizódja. A többiek viszont modorosan játszanak. Minden túl van tolva, és így hiába próbáljuk magunkénak érezni a zsákutcába jutott értelmiségi fiatal, a Muppet Show idős megmondóembereit megidéző középkorú házaspár (Hegyi Barbara és Seress Zoltán) és a „kispolgári lét” problémáit, nem sikerül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.