Színház

Nyomasztó naplemente

Krum

Kritika

Az izraeli Hanoch Levin 1975-ben bemutatott méltán híres tragikomédiájának új interpretációjából pont az nem jön át, amitől izgalmas lenne a darabot épp most elővenni: az élni akarás ereje.

 

Ennek talán az az oka, hogy ebből a változatból éppen az eredeti darab fontos, feloldó erejű eleme az, ami a legfájóbban hiányzott: az abszurd humor. Itt annak „poénkodó” változatát találjuk meg csupán, ez azonban kevés ahhoz, hogy megérintsen, és hogy valóban  ellenpontozni tudja a borzalmakat. Ahogy a végkifejlet talán biztatónak szánt üzenete is mintha félrecsúszna: ahhoz, hogy Krum végre nekiálljon a nagyregénye befejezésének, az kellett, hogy a nő, akit szeretett (Trudy: Szilágyi Csenge) elhagyja őt, meg kellett halnia aggodalmaskodó édesanyjának (Nagy-Kálózy Eszter), az egyetlennek, aki felé a férfi elszámolással tartozna, és legjobb barátjának, az állandóan a létező vagy nem létező betegségével foglalkozó Gloomernek (Ötvös András) is. Üdítő színfolt lehetne ebben a sötétségben egy olasz férfi és egy helyi kikapós, ledér kinézetű nő szerelmi kapcsolata, az viszont híján van mindenféle politikai korrektségnek (és persze a jó ízlésnek). A szerepbeli férfi taplósága (Bertoldo: Brasch Bence) és minden, a szebbik nem irányába tett modortalan gesztusa (pl. a hatósugarába tévedt valamennyi nőnek rámenősen teszi a szépet) amellett, hogy harsányan túljátszott, annyival el is intéződik, hogy mi mást is várhatunk egy olasztól.

A címszerepben remekelő Wunderlich József játéka érzékeny, hitelesen hozza a krisztusi korban lévő, ám még mindig útját kereső, családot alapítani képtelen szerencsétlent. Az orvost alakító Hirtling István alakítása szintén kitűnő, még ha nyúlfarknyi is a szerepe. Háromperces monológjában gondolatmenete az öregedésről és halálról pontos és elgondolkodtató – katartikus a hatása. Milyen kár, hogy a kétfelvonásos előadásban nincsen párja e jelenetnek! Jó még a Gloomert alakító Ötvös András is, nem rajta múlik, hogy poénjai csak ritkán terjeszkednek túl a helyzetkomikumon, ahogy az sem, hogy utolsó jelenete, amelyben – végignézve a naplementét – elköszön az élettől, nem válik szívszorítóvá. Márkus Luca a csúnyácska lúzer lányként (Doopa) fürdik a szerepében: megismerkedése és randevúja Gloomerrel az est legviccesebb epizódja. A többiek viszont modorosan játszanak. Minden túl van tolva, és így hiába próbáljuk magunkénak érezni a zsákutcába jutott értelmiségi fiatal, a Muppet Show idős megmondóembereit megidéző középkorú házaspár (Hegyi Barbara és Seress Zoltán) és a „kispolgári lét” problémáit, nem sikerül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.