Színház

Nyomasztó naplemente

Krum

Kritika

Az izraeli Hanoch Levin 1975-ben bemutatott méltán híres tragikomédiájának új interpretációjából pont az nem jön át, amitől izgalmas lenne a darabot épp most elővenni: az élni akarás ereje.

 

Ennek talán az az oka, hogy ebből a változatból éppen az eredeti darab fontos, feloldó erejű eleme az, ami a legfájóbban hiányzott: az abszurd humor. Itt annak „poénkodó” változatát találjuk meg csupán, ez azonban kevés ahhoz, hogy megérintsen, és hogy valóban  ellenpontozni tudja a borzalmakat. Ahogy a végkifejlet talán biztatónak szánt üzenete is mintha félrecsúszna: ahhoz, hogy Krum végre nekiálljon a nagyregénye befejezésének, az kellett, hogy a nő, akit szeretett (Trudy: Szilágyi Csenge) elhagyja őt, meg kellett halnia aggodalmaskodó édesanyjának (Nagy-Kálózy Eszter), az egyetlennek, aki felé a férfi elszámolással tartozna, és legjobb barátjának, az állandóan a létező vagy nem létező betegségével foglalkozó Gloomernek (Ötvös András) is. Üdítő színfolt lehetne ebben a sötétségben egy olasz férfi és egy helyi kikapós, ledér kinézetű nő szerelmi kapcsolata, az viszont híján van mindenféle politikai korrektségnek (és persze a jó ízlésnek). A szerepbeli férfi taplósága (Bertoldo: Brasch Bence) és minden, a szebbik nem irányába tett modortalan gesztusa (pl. a hatósugarába tévedt valamennyi nőnek rámenősen teszi a szépet) amellett, hogy harsányan túljátszott, annyival el is intéződik, hogy mi mást is várhatunk egy olasztól.

A címszerepben remekelő Wunderlich József játéka érzékeny, hitelesen hozza a krisztusi korban lévő, ám még mindig útját kereső, családot alapítani képtelen szerencsétlent. Az orvost alakító Hirtling István alakítása szintén kitűnő, még ha nyúlfarknyi is a szerepe. Háromperces monológjában gondolatmenete az öregedésről és halálról pontos és elgondolkodtató – katartikus a hatása. Milyen kár, hogy a kétfelvonásos előadásban nincsen párja e jelenetnek! Jó még a Gloomert alakító Ötvös András is, nem rajta múlik, hogy poénjai csak ritkán terjeszkednek túl a helyzetkomikumon, ahogy az sem, hogy utolsó jelenete, amelyben – végignézve a naplementét – elköszön az élettől, nem válik szívszorítóvá. Márkus Luca a csúnyácska lúzer lányként (Doopa) fürdik a szerepében: megismerkedése és randevúja Gloomerrel az est legviccesebb epizódja. A többiek viszont modorosan játszanak. Minden túl van tolva, és így hiába próbáljuk magunkénak érezni a zsákutcába jutott értelmiségi fiatal, a Muppet Show idős megmondóembereit megidéző középkorú házaspár (Hegyi Barbara és Seress Zoltán) és a „kispolgári lét” problémáit, nem sikerül.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.