Ennek talán az az oka, hogy ebből a változatból éppen az eredeti darab fontos, feloldó erejű eleme az, ami a legfájóbban hiányzott: az abszurd humor. Itt annak „poénkodó” változatát találjuk meg csupán, ez azonban kevés ahhoz, hogy megérintsen, és hogy valóban ellenpontozni tudja a borzalmakat. Ahogy a végkifejlet talán biztatónak szánt üzenete is mintha félrecsúszna: ahhoz, hogy Krum végre nekiálljon a nagyregénye befejezésének, az kellett, hogy a nő, akit szeretett (Trudy: Szilágyi Csenge) elhagyja őt, meg kellett halnia aggodalmaskodó édesanyjának (Nagy-Kálózy Eszter), az egyetlennek, aki felé a férfi elszámolással tartozna, és legjobb barátjának, az állandóan a létező vagy nem létező betegségével foglalkozó Gloomernek (Ötvös András) is. Üdítő színfolt lehetne ebben a sötétségben egy olasz férfi és egy helyi kikapós, ledér kinézetű nő szerelmi kapcsolata, az viszont híján van mindenféle politikai korrektségnek (és persze a jó ízlésnek). A szerepbeli férfi taplósága (Bertoldo: Brasch Bence) és minden, a szebbik nem irányába tett modortalan gesztusa (pl. a hatósugarába tévedt valamennyi nőnek rámenősen teszi a szépet) amellett, hogy harsányan túljátszott, annyival el is intéződik, hogy mi mást is várhatunk egy olasztól.
A címszerepben remekelő Wunderlich József játéka érzékeny, hitelesen hozza a krisztusi korban lévő, ám még mindig útját kereső, családot alapítani képtelen szerencsétlent. Az orvost alakító Hirtling István alakítása szintén kitűnő, még ha nyúlfarknyi is a szerepe. Háromperces monológjában gondolatmenete az öregedésről és halálról pontos és elgondolkodtató – katartikus a hatása. Milyen kár, hogy a kétfelvonásos előadásban nincsen párja e jelenetnek! Jó még a Gloomert alakító Ötvös András is, nem rajta múlik, hogy poénjai csak ritkán terjeszkednek túl a helyzetkomikumon, ahogy az sem, hogy utolsó jelenete, amelyben – végignézve a naplementét – elköszön az élettől, nem válik szívszorítóvá. Márkus Luca a csúnyácska lúzer lányként (Doopa) fürdik a szerepében: megismerkedése és randevúja Gloomerrel az est legviccesebb epizódja. A többiek viszont modorosan játszanak. Minden túl van tolva, és így hiába próbáljuk magunkénak érezni a zsákutcába jutott értelmiségi fiatal, a Muppet Show idős megmondóembereit megidéző középkorú házaspár (Hegyi Barbara és Seress Zoltán) és a „kispolgári lét” problémáit, nem sikerül.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
