Lemez

Önterápia

Queens Of The Stone Age: In Times New Roman…

Kritika

Ha egy zenekar huzamosabb ideig nem ad ki lemezt, annak több oka lehet.

A Queens Of The Stone Age esetében a kihagyás Josh Homme magánéletében keresendő: a frontember elvált Brody Dalle énekesnőtől, átesett egy daganatos betegségen, és elvesztett jó pár barátot (Mark Lanegan énekest, Rio Hackford színészt, Anthony Bourdain sztárséfet és Taylor Hawkinst, a Foo Fighters dobosát). De még így sem tétlenkedett, hiszen dolgozott Nicki Lane 2022-es lemezén, társproducer volt a Royal Blood legutóbbi albumán, gitározott Ozzy Osbourne egyik tavalyi dalában, és a Run The Jewelsnek is besegített.

Időközben a dolgai is jól alakultak, felgyógyult súlyos betegségéből, és a gyerekeket is neki ítélte a bíróság. Tényleg csak az hiányzott, hogy befejezze a zenekar nyolcadik lemezét, amelynek a zenei része két és fél éve elkészült. És miután elhárultak a magánéleti problémák, Homme-nak sikerült megírnia a dalszövegeket is. Néhány helyen azt lehetett olvasni, hogy az In Times New Roman… egy laza trilógia befejezése, melynek az előző két része a két legutóbbi album, a Like Clockwork (2013) és a nem túl fényesen sikerült Villains (2017), de a frontember az aktuális interjúkban erre semmilyen utalást nem tett. Az új lemezt mindenképp érdemes különálló darabként kezelni, amelynek dalaiban ott vannak az elmúlt évek mentális zűrjei, botrányai, de az a tény is, hogy Homme ötvenéves lett. A főhős több dalban is utal a válására, van jó pár visszatérő motívum is, rá­adásul több dal címe valamiféle szójáték.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.